Ariel Winograd napjaink argentin filmművészetének egyik legmeghatározóbb, egyben legszórakoztatóbb alakja. Az a figura, aki ötvözi a hollywoodi stílust a dél-amerikai életérzéssel és humorral.
1977-ben született Buenos Airesben, amikor az argentin társadalom és kultúra épp jelentős változásokon ment keresztül. Már gyerekként sem csak nézte a filmeket, az érdekelte, hogyan készülnek. Úgyhogy a középiskola után az Universidad del Cine-re ment, ami az ottani filmművészeti egyetem.
A filmezést nem individualista művészetnek,... Több
Ariel Winograd napjaink argentin filmművészetének egyik legmeghatározóbb, egyben legszórakoztatóbb alakja. Az a figura, aki ötvözi a hollywoodi stílust a dél-amerikai életérzéssel és humorral.
1977-ben született Buenos Airesben, amikor az argentin társadalom és kultúra épp jelentős változásokon ment keresztül. Már gyerekként sem csak nézte a filmeket, az érdekelte, hogyan készülnek. Úgyhogy a középiskola után az Universidad del Cine-re ment, ami az ottani filmművészeti egyetem.
A filmezést nem individualista művészetnek, hanem közösségi folyamatnak tekinti. Kezdetben kísérletezik, de már a korai rövidfilmjeiben is jelen van az az éleslátó, de emberséges irónia, amely későbbi nagyjátékfilmjeire is jellemző. Hősei rendszerint tökéletlen és szorongó kisemberek, akik abszurd helyzetben találják magukat.
Feleségével (Nathalie Cabiron) mintegy családi vállalkozásban dolgozik, ugyanis ő az állandó alkotótársa és producere. A filmes hitvallására jellemző, hogy közönségfilmeket igyekszik készíteni sok néző számára, de fontosnak tartja, hogy ezekbe – a sima kasszasikerekhez képest – minőséget és mondanivalót tegyen, de igyekszik ezt nem túltolni, hanem próbál megtartani egy szélesebb körben fogyasztható végeredményt hozó egyensúlyt.
(Ahoj poplacsek)