Oleg Vidov

0

Oleg Vidov egy kis - Moszkvához közeli - orosz faluban született 1943-ban.

Középiskolai tanulmányait követően elektrotechnikusként dolgozott, majd felvételt nyert az Összövetségi Állami Filmfőiskolára. Egy évvel később kapta első filmszerepét, a Barátom Kolka című alkotásban, majd Marlen Hucijevvel dolgozott a Mi, húszesekben 1964-ben. A filmet betiltották – Hruscsov rendeletére, s csak annak halála után, 40 perccel rövidebb verzióban vetíthették le. Az alkotás kapcsán a fiatal Vidov olyan nagy színészekkel és személyiségekkel dolgozott együtt, mint Valentyin Popov, Nyikolaj Gubenko, Szvetlana Szvetlicsnaja, Andrej Tarkovszkij, Andrej Mihalkov-Koncsalovszkij.

Igazi hírnévre az 1966-ban bemutatott Mese Szaltán cárról című Puskin-mese feldolgozásával tett szert, melyet a Gabriel Axel dán-svéd-izlandi koprodukcióban készült filmje követett – A vörös palást (1967). A Romeó és Júli történetben főszereplőtársát Gitte Haenning formálta meg. Két évvel később A neretvai csatában tűnt fel, ahol a kor olyan nagy neveivel szerepelt együtt a kamera előtt, mint Orson Welles vagy Franco Nero. Ezt szintén egy sikerprodukció követte: Szergej Bondarcsuk meghívására játszott a Waterloo-ban (1979). Partnerei között találjuk ezúttal is Wellest és Christopher Plummert.

1972-ben mutatták be A fejnélküli lovast, melyben szintén a főszerepben volt látható. Ezt követte a Szerelmem, Moszkva 1974-ben, majd a Transzszibériai expressz (1977), mely a nyugati akciófilmek mintájára készült orosz kalandfilm volt.

Vidov 1980-ban Amerikába költözött és feleségül vette Joan Borsten producert. Első kontinensbeli filmjének A vörös zsaru címet adták (1988), s a filmben Arnold Schwarzenegger legjobb barátját formálta meg. Egy évvel később a ajtó a Vad orchideáktól volt hangos – a filmről mindenféle pletykák és a forgatásról megbotránkoztató fotók jelentek meg.

A kilencvenes években is számos filmben kapott kisebb-nagyobb szerepet, ám ezek egyike sem volt markáns hatással karrierjére.