Amerikai énekes, dalszövegíró, basszusgitáros, születési nevén Petrus Thomas Ratajczyk, 1962. január 4-én született Brooklynban, New Yorkban, Amerikában, egy római katolikus családban született. Iskoláját a brooklyni Edward R. Murrow középiskolában járta.
Már gyermekkorában nagyon szerette a zenét, 12 éves volt, amikor gitározni tanult, majd megvette élete első basszusgitárját is. Első munkája a New York City Park-és Szabadidő tanszékén volt, ahol a park karbantartásával foglalkozott.
Zenei karrierje 1979-ben kezdődött,... Több

Zenei karrierje 1979-ben kezdődött, amikor megalapította első együttesét a Falloutot, melynek zenei műfaja a metál volt. Ez a banda 1982-ben megszűnt, majd egy új együttessel rukkolt elő Peter és ez volt a thrash metált játszó Carnivore, de ez is csak hat évig működött. Zenéi gyakran durvák voltak és sötét, borongósak. 1985-ben jelent meg első albumuk, 1986-ban pedig Steele dalaival jelent meg a Cause for Alarm című lemezük.
1989-ben feloszlott a Carnivor, ezután létrejött a Type 0 Negative, amely nemcsak heavy metalt játszott, hanem gothic-doom metált is, gyermekkori barátaival játszott együtt Josh Silverrel, Kenny Hickey-vel, Sal Abruscato-val és szerződést kötött a Roadrunner Reords-sal. Ekkor már a kábítószer miatt betegeskedett, mentális kezelésre szorult és depressziótól is szenvedett. 1991-ben adták ki első albumukat a Slow, Deep és Hard-ot, 1992-ben pedig egy élő albummal jelentkeztek a The Origin of the Feces-sel.
1993-ban jelent meg a Bloody Kisses című albumuk, ami más volt, mint az eddigiek, romantika, szeretet, szex volt a központi dalok mondanivalója. Olyan sikeres lett az album, hogy platina minősítést kapott. 1996-ban a Rust Rust albumuk jelent meg.
2003-ban a Life Is Killing Me albuma jelent meg, ezen már a halál, a gyűlölet, a drogok voltak számai ihletői. 2006-ban Steele újjáépítette a Carnivore-t és 2006-ban játszottak a Wacken Open Air fesztiválon is.
(Shelby07)