2015.10.31 19:27 Sodanth Olvasottság: <100x
0

Fincher újra bizonyított

Hihetetlen, de ez sokkal jobban sült el, mint a svéd film. Na nem azért, Niels Arden Oplev filmje is igen jó volt, az erőszak ott is átjött és Noomi Rapace is jól játszott, de az sokkal inkább volt tv filmes, mint az amerikai és a feszültség is jóval mérsékeltebb volt. A folytatások pedig szóra sem érdemesek. Persze lehet mondani, hogy így az európai, meg úgy amcsi mozi, de azért a hollywoodiak erőforrásokban, rendezésben, hatáskeltésben sokszor felülmúlják az európait, de ne menjünk ebbe bele.

A Sony fogta Stieg Larsson lebilincselő, tabudöntögető könyvét és a kiváló Steven Zailliannal újraadaptálta, szerintem jobban mint a svédek, hűebb volt az alapműhöz. Korunk talán legzseniálisabb rendezőjének adták, aki már eddig is több alapfilmet csinált és mivel köti a szerződése a Columbiaval, adott volt. És igen Fincher százszor jobb mint Oplev, rendkívül ért a krimihez, a feszültségkeltéshez, a díszletek megvilágításhoz, a karakterekhez és a kamera kezeléshez, kiemelném itt Jeff Cronenweth operatőrt. Néha csak ámulok a filmjein, hogy tud olyan lehetetlen szögekből filmezni, mégha cgi akkor is, ez a pasi nagyon érti a dolgát.Igazából ez nem remake, hanem egy másik adaptáció.

Fincher újra bizonyított

A színészek nagyszerűek, Rooney Mara-ra mintha csak ráöntötték volna a szerepet, szegényt a film végére komolyan sajnáltam és hoppá Daniel Craig is tud még színészkedni, ha éppen nem a 007-esként írtja az ellent, méltó partnere volt Mara-nak. A mellékszereplők szinte eltűnnek mellettük, de mind kiválóak voltak, kiemelendő Stellan Skarsgard, aki itt hazáját is képviselte. A történet az könyvet olvasóknak ismert, egy nagyszerű krimi, benne jókora társadalomkritikával, a jóléti, szupergazdag és akikről csak jókat sejtünk, ikea-svédek világának sötét oldalát mutatja be. Igen a leggazdagabb országokban is bőven van mocsok, bűn, erőszak, csak valamiért mi naivak jobban megdöbbenünk, mintha egy szíriai, vagy ugandai faluban játszódó filmet néznék, mert onnan nap mint nap halljuk a vérontást. Pedig az erőszak és a gyengébbek, vagy a nők megalázása, megerőszakolása mindenhol jelen van, sajnos és ez a filmben élő egyenesben, kendőzetlenül, direkt sokkolóan kerül bemutatásra, bezony. A rendezés Finchertől megszokott, jól adagolja az izgalmakat, a szereplőkkel együtt ismerjük meg a részleteket, döbbenünk meg, félünk, szép munka. A rendezés és az operatőri munka mellett a zenéz emelném ki, mert Reznor és Ross ismét pazar munkát végeztek, akárcsak a Közösségi hálóban, szerintem nyugodtan maradhatnak ezen a területen. Nagyszerű film volt ez kellően durva, izgalmas, csavaros mozi, egy értő rendezőtől, egy nagyszerű író tollából, mindenki próbálkozzon vele!

dráma | krimi | misztikus | thriller

Már negyven éve annak, hogy nyoma veszett Harrietnek, a nagyhatalmú Vanger család egyik tagjának. A lány nagybátyja szerint a lány gyilkosság  áldozata lett, ezért megbízza... több»

0