2016.02.12 18:53 moov18 Olvasottság: 1810x
3

Elképesztő brutális

Az első rész ehhez képest egy mesefilm volt. Itt olyan szintekre emeli Tom Six a brutalitás fogalmát amivel fehér ember ritkán találkozik. Míg az első részben egy az egyben kihagyták az operációs jelenetet, hogy miként kreálják meg az emberi százlábút, addig itt nem titkolóznak, nem takargatják előlünk. Mit ne mondjak, nem lehet kimeríteni egy jelzővel azt amit látunk ott.

Offenzív, könyörtelen, irgalmatlan. Az angol korhatárbizottság szerint, ha ezt cenzúrázniuk kellett volna, nem lenne összesen tíz percet meghaladó a film, annyi jelenetet ki kellett volna vágniuk. Úgy tudom nem is engedték moziba. Ezen egyébként nem lepődök meg.

Elképesztő brutális

Külön nyomasztó hangulatot árasztott a fekete-fehér képminőség. Nagyon tetszett ez a "film a filmben" ötlet, ahogy Tom Six megoldotta ezt a második részt. Ebben a második részben aztán nem szórakoznak: megjelenik a székletürítés is (amit sokan hiányoltak az első részből) nem túl szilárd formában, előkerül a hashajtó is. Jobb ha nem folytatom a sort, nem lehetne a jó ízlés határán belül megfogalmazni, még talán az én véleményemet is cenzúráznák. Röviden: az első perctől kezdve olyan szintű brutalitás bontakozik ki amiről nem is hittük volna ezidáig, hogy van ilyen. Pedig van! Mutatja ahogy egyesével begyűjti a jövőbeli százlábú alkotóelemeit az elmebeteg főhősünk, nem túl szép módon. Mutatja az operációt, már ha lehet operációnak nevezni, a sterilizáltság nagyjából a béka feneke alatt. Kalapács, tűzőgép, a többit inkább a képzeletre bízom. Nem áll és torpan meg ott a film ahol az első rész tette, hogy elkészül a százlábú, sokkal tovább merészkedik. Olyan messzire amilyenre csak Tom Six bátorkodott eljutni. Egyszerre szörnyű, lebilincselő ugyanakkor zseniális!

horror

Martin egy mentálisan zavart, egyedülálló férfi, aki édesanyjával és egy kopár építkezési területen, éjszakánként biztonsági õrként dolgozik egy földalatti... több»

3