Az egyik olyan Akshay Kumar-film, amiben annyira túlzásba viszi a ripacskodást, hogy az már nekem szabályosan fájt! Ha úgy nézem, biztos szórakoztató lehet, de hogy azért van egyik jelenet a másikba fűzve, és azért kell fokozni a tempót, hogy megnevettessen, öncélúan egyik idétlen jelenettől a másikig vonszoljuk magunkat, az nekem egyáltalán nem vicces. Ez volt az a film, ahol majdnem úgy döntöttem, hogy hagyom a fenébe Akshay Kumart, egye meg amit főzött, engem többet nem érdekel. (Hál'istennek kiderült, hogy készített azért jó filmeket is.) De itt borzalmas volt. A többiek dettó. Paresh Rawaltól azért nem ezt vártam, bár Govindáról már többször kiderült, hogy ilyen. Itt láttam először Lara Duttát, akit el is könyveltem üresfejű libának, még szerencse, hogy azóta már felülbíráltam a saját véleményemet, azért tud játszani (pl. Billu, a borbély). De a csúcsok csúcsa Jackie Shroff, tőle ilyet még nem pipáltam. Eh. Nálam kettes alá, és még jóindulatú voltam. Egy vígjátéknak ennél azért többet kell mutatnia. Főleg ilyen nevekkel.
A koronát az utolsó jelenet tette fel (amikor az óriásdaru összedől), akkor annyira elkámpicsorodtam, hogy úgy döntöttem, bizarr kísérleti filmet nézek, nem pedig vígjátékot. Máris könnyebb lett a lelkemnek.
Tudom, másoknak tetszett. Irigylem is őket érte. A film megítélése amúgy nagyon ellentmondásos, sok népszerűségi listában benne van, rengetegen rajonganak érte, mások viszont lehordják a sárga földig (közéjük tartozom én is). Talán az a gond, hogy nem a minőségi humorra megy rá, hanem az egybites helyzetkomikumra. Nekem ennél több kell, szükségem van arra, hogy valami megcsiklandozza az agyamat, az nem elég, hogy a szemem előtt zajló csetlések-botlások viccesek legyenek.
