„A Hidegháború még nem ért véget”

2018.03.22 10:55 ArpiHajdu és Réci Olvasottság: 242x

0

Nagyon vártam ezt a filmet, számomra Jennifer Lawrence személye azért okot ad azt feltételezni, hogy minőségi filmről lesz szó (egyre kétesebb a megítélése, de én továbbra is nagyon jó színésznek tartom). Emellett az előzetesek alapján kirajzolódó történet is izgalmasnak tűnt, ez alapján azt lehetett sejteni, hogy sokkal túlfűtöttebb lesz erotikusan, hiszen a trailerekbe azokat a részeket emelték ki, amik arról szólnak, hogyan használhatja egy nő a testét arra, hogy a kormány számára hasznos információkat szedjen ki valakiből. A film azonban ezt a sztorit csak nyomokban tartalmazta. Persze az elején kapunk rögtön egy erőteljes jelenetet, s azért az „akadémiai” oktató órák sem pironkodnak, de rögtön azután, hogy Dominika kikerül a verébképző intézetből, átvált a történet egy kemény kémfilmre, amelyben már nem igazán fedezhető fel az erotika.

„A Hidegháború még nem ért véget”- hangzik el a kőkemény kiképzőasszony szájából, ez a hangulat pedig erőteljesen behatárolja a néző gondolkodását. Az oroszokról bármit el tudunk képzelni, hiszen így van belekódolva az emberbe, így ha más helyzetben önkényesnek tűnnének az erőszakos jelenetek, ebben a környezetben még ezek is működnek. Simán el tudom képzelni, hogy a vallatás módszereinek még a finomabb eszközeit láthattuk, mint amelyek a valóságban előfordultak. A történetvezetésben azért akadtak problémák, kissé túlontúl szerették volna megcsavarni a szálakat, így néha már nehéz volt követni a szereplők motivációit (vagy amikor azt hittük, hogy értjük, úgy alakították, hogy megint ne legyünk teljesen biztosak a dolgunkban). Persze az akár jól is elsülhetett volna, de kissé átestek a ló túloldalára. Büszkének kellene lennünk, hogy Magyarországon forgattak egy ilyen nagy volumenű filmet, s bár a magyar film önnön jogán egyre erősebb, egy ilyen profi stáb fényében még mindig kicsit megmosolyogtatónak hat. Lássuk be, túl nagy a kontraszt. (lásd. Anger Zsolt és Szabó Simon cameója, vagy a lottósorsolás, a magyar rendőrök és kórházak). Számomra kínos volt kissé, ahogy a moziteremben azt hallgattam, ahogy „magunkon röhögünk”.

Jennifer Lawrence-nek szerintem sokkal jobban állnak az esendőbb szerepek, itt szinte végig egy kőkemény csajt alakított, aki még a kínzások ellenére sem törik meg, s már a történet egy nagyon korai (kissé túl korai) pontját kialakul a fejében a bosszú terve. Játszott ő már kemény szerepeket (elég csak a korai filmjeire gondolni: The Poker house, A hallgatás törvénye, Serena, s azért Katniss sem semmi), de ezek a karakterek azzal együtt, hogy erősek, legbelül nagyon törékenyek is, s Lawrence nagyon jó abban, hogy ezt a kettősséget érzékeltesse. Dominika szerepénél ezt nem éreztem annyira. Korábbi szerepeihez képest pedig még az is elüt jelen filmbeli karakterétől, hogy a keménysége, kitartása, s az ábrázolt szenvedése ellenére nem tud olyan mértékű szimpátiát kialakítani a nézőben, hogy végig drukkoljunk neki (ezen szintén nem segít a már említett agyontekert történetvezetés, s a kelleténél hosszabb játékidő). A végén pedig a film mintha szembe is köpné nézőt: a több mint kétórás „így csavarjuk, aztán úgy csavarjuk” sztori végén az utolsó öt percben jó szájbarágósan elmagyarázza a nézőnek, mi is történt.

Summázva a végeredményt: a Vörös veréb nem lett rossz film, igaz, annyira jó sem. Egy egyszer nézhető kémfilm, amely az előzetese alapján erotikus thrillerként akarta eladni magát. Ebből lett egy erőszakos akciófilm, azt pedig mindenki maga döntse el, melyikkel járt (volna) jobban. 3,5 csillagot érdemelne, de most kivételesen lefelé kerekítünk!