Az első indiai filmszínész, akiről elmondhatom, hogy valamennyi bemutatott filmjét láttam, az . (Nem volt nehéz dolgom, mert még nincs túl sok filmje.) Bemutatkozott a London Dreamsben, az Action Replayy-ben egyenrangú partnere volt Akshay Kumarnak és Aishwarya Rai Bachchannak, utóbbival ismét együtt szerepelt a Guzaarishban, ahol persze Hrihtik Roshan játéka miatt szinte mindenki másodhegedűs szerepre kényszerült, majd istenien alakította a teljesen lökött, lúzer fiút, aki nem akar felnőni a Yeh Jawaani Hai Deewaniban, elveszítette mikrofonhaja nagy részét a Daawat-e-Ishq-ben, és rendkívül visszafogottan játszott a Fitoorban. Most pedig ronggyá bőgtem a szemem a fenti film nézése közben.
Felnőtt a fiú, biztos vagyok benne, hogy továbbra is fut majd vele a szekér.
Hideg téli estéken, százas papírzsebkendő bekészítésével tökéletesen jó teljes depresszió okozására, végtelen szomorúság átélésére, és reménytelen életérzés keltésére.
Hihetetlenül nyomasztó a történet, nem is írom le, én magam is annyira magam alatt vagyok, hogy most nem jut eszembe megfelelő jelző.
Milyen érzés lehet szerelmesnek lenni egy idült alkoholistába? Milyen érzés lehet az alkohol rabjának lenni? Milyen lehet fenn a csúcson, és lenn a pokolban? Hogyan nevezzük azt a szerelmet, amely képes feladni mindent, akár az álmainkat is, hogyha nem tudja kivezetni az alkohol poklából a szerelmét, akkor inkább követi őt oda? Ezek a kérdések zakatolnak bennem, a film megmutatja, megoldást nem kínál, válaszokat nem kapunk, csak a tragédiát és a magányt.
Mindenkinek javaslom, aki másfél órán keresztül szeretne sírni, és közben teljesen elanyátlanodni.
A zenéje meg egyenesen elképesztő! Csupa szép szerelmes ballada többek között Palak Muchhal, Arijit Singh, Mithoon, Ankit Tiwari, Shreya Ghoshal borzongatóan szép előadásában.
