Nálam ez volt az abszolút csillagos ötös film, s határozottan nem csak azért, mert macskabolond vagyok. Bár tény, hogy minden egyes kis élőlényben, amelyet a film által megismerhettünk, felfedezni véltem hasonlóságot a saját cicáimmal: akár a bundájukat, akár valamely tulajdonságukat nézve, így különösen kedves volt a szívemnek. A macska számomra szimbólum, ahogy az isztambuli emberek számára is az.
Már kutatók is bebizonyították, hogy a macskák dorombolásának nyugtató ereje van, ezt minden gazdi saját bőrén tapasztalja, a film pedig csak még jobban megerősített ebben az érzésben. Sőt! A filmben megismert emberek közül többen elmondták, hogy a macskáknak köszönhetik a gyógyulást, s igen, olykor egy élőlényről való gondoskodás célt adhat egy kisiklott életnek, még ha „csak” egy (vagy a film alapján inkább több száz) kóbor állatról is van szó. Látszólag úgy tűnhet, hogy ez csak egy film volt, amely tele van macskával, itt azonban ennél többről van szó: igazi emberi sorsok bújtak meg a történetekben: megismertük az utca emberét, a bisztró tulajdonost, a művészt, a halárust, a kalandort... és mindenki valahogy szelídebb, emberibb és szeretetteljesebb arcát mutatta cica simogatás közben. S ez az, amiben igazán a film ereje rejlik.
Gyönyörű képsorok, ügyes kamerakezelés, elképesztő közelik és kompozíciók, amelyen keresztül kibontakozik egy város képe, amelyet olykor madártávlatból, olykor cicanézetből látunk. A hangulathoz illeszkedő autentikus zene vidámságával remekül festette alá ezt a mérhetetlen nyugalmat árasztó filmet. Nekem legalábbis végig fülig ért a szám, amíg néztem és legalább arra a szűk másfél órára minden gondomról megfeledkezhettem. Egy igazi terápiás film, amelyet bátran ajánlok minden jóérzésű kisállat tulajdonosnak és mindenkinek, aki egyszerűen csak egy szép filmet szeretne látni. Néha még érzelgős romantika vagy szexi emberek sem kellenek hozzá. Csak macskák. Azok viszont bármikor és minden mennyiségben!
A Kedi – Isztambul macskáiban egy páratlan dokumentumfilmet tisztelhetünk, amely nemcsak gyönyörű állatokkal és pazar isztambuli városképekkel kápráztat el minket, hanem meditatív képeivel relaxál és közben allegorikusan mesél nekünk emberek és macskák életéről, sorsáról. Mindezt mozaikszerűen, hét fontosabb macska és a hozzájuk kapcsolódó emberek, illetve történeteik reprezentálásában. Bár dokumentumfilmek (pláne török dokumentumfilmek) ritkán jutnak el magyar mozikba, azt gondolom, hogy az ilyen jellegű alkotásokra szükség van, hiszen képsoraival nemcsak kiszakít a szürke hétköznapokból, de egyáltalán nem didaktikus módon még valami újat is meg tudunk a világról, s akár saját magunkról is. Az pedig már csak hab a tortán, hogy egy ilyen dokufilm is képes lehet arra, mint bármelyik fikciós játékfilm. Nevezetesen: jókedvvel, feltöltődéssel és fülig érő szájjal fogod elhagyni a mozitermet!
74 Kedi: Isztambul macskái (2016)
Isztambulban több ezer macska él az utcákon, a metropolisz életének szerves részét képezik. A meditatív hangulatú, színes dokumentumfilmben hét gyökeresen különböző... több»
