Rendesen lehúzta a kritika a Valeriant, s nyilván ahhoz képest, hogy mennyit költöttek rá, nem lett az évszázad filmszenzációja. Ennek ellenére azt kell, hogy mondjam, hogy minden gyermekbetegsége ellenére, nem is volt ez olyan borzasztó. A látvány nem mindennapi, szó szerint mindent a CGI ural, de olyan szinten, hogy már azon is gondolkodni kezdesz, hogy vajon a színészek valódiak-e. Ez azonban már az a kategória, amikor már annyira e van túlozva a modern technika (és ezt már az első perctől kezdve tudod és érzed), hogy kár is ezen sokat bosszankodni, inkább élvezd, ha már megteheted.
Kezdjük azzal, hogy már rögtön az elején, Müll bolygójának képében gyönyörű látvány tárul elénk. Olyan az egész, mint egy már-már Disney filmekbe illő, varázslatos mese sziget. Még a Disney-szerű cukifaktor is megvan a varázs gyöngyöket reprodukáló lényekkel, amelyeket lévén, hogy fajtájának már csak egyetlen példánya létezik, igazi szakrális tisztelet övezi. Számomra a másik nagy pozitívum Rihanna karaktere (na meg spéci táncbemutatója), hiszen az ő karakterével kapjuk meg a kötelező, villámgyorsan hőssé váló humorforrást, amely általában amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is kell búcsúznunk tőle. Sablonosság ide vagy oda, nekem bejött Bubble (vagy magyarra azt hiszem Bubának fordították) kérészéletű jelenléte. Az akciójelenetek szintén látványosak, főleg amikor hőseink különböző térben harcolnak a gonosz lényekkel, s csupán egy szemüvegen keresztül látják, hogy mi történik.
Na de ennyi szép szó után, térjünk rá a negatívumokra is. A főhősök nekem egész egyszerűen ellenszenvesek. De talán az is közrejátszik ebben, hogy az őket alakító színészekkel sem vagyok igazán kibékülve: -t én már a Papírvárosokban sem kedveltem. Nem tehetek róla, egyszerűen lerí az arcáról, hogy többet képzel magáról, mint kellene. Dane DeHaan-nal ugyanez a helyzet (míg negatív karakternek éppen elmegy, lásd Csodálatos Pókember), de arroganciája miatt nem tudok neki igazán drukkolni. Ilyen értelemben mondjuk remekül kiválasztották őket egymás mellé. A Valerian és Laureline köré épített szerelmi szál pedig (nem tudom az eredeti képregényben milyen), de a filmben elképesztően elcsépeltre sikerült. És akkor még nem is beszéltünk az egydimenziós mellékszereplőkről sem (szegény Clive Owen, szegény Ethan Hawke)...
Mivel a főbb karaktereink nem igazán tudták elérni azt, hogy érdemben izguljunk értük, így hiába a szemkápráztató vizualitás, a Valerian nem lett egyéb, mint egy hosszúra nyújtott űropera egy igencsak leegyszerűsített mondanivalóval, amely látványpornónak egyszer elmegy, szódával. S talán itt van a lényege az egésznek: ezt a filmet talán előbb normálisan meg kellett volna írni, mielőtt kidobtak volna rá közel 200 millió dollárt. Különben is: minek létrehozni annyi különleges lényt, ha a 90 százalékuk alig kap érdemi szerepet a több mint 130 perces játékidőben? Igazából csak ezt nem értem Luc Besson részéről, hogy ha ennyire odavolt az eredeti képregényért, akkor miért csak ennyire futotta? Tud ő forgatókönyvet írni, ha akar, akkor most mi történt?
Summa summarum: a látvány önmagában még egyetlen filmet sem mentett meg, s a szóban forgó filmre ez hatványozottan igaz. Gyengén megírt történet és karakterek, feleslegesen megalkotott lények… ezek után nem tudom, mit lehet várni a folytatástól, ha lesz egyáltalán.
