Elemekkel való küzdés

2018.07.12 13:01 ArpiHajdu és Réci Olvasottság: 718x

0

Már amikor először láttam a Sodródás előzetesét, akkor felkeltette a figyelmemet. Egy újabb film, amelynek történetét az élet produkálta, Hollywood pedig pontosan tudja mihez érdemes hozzányúlni. Arról, hogy egy a nyílt tengeren hajótörést szenvedő pár történetét bemutassuk-e a filmvásznon vagy sem, nem kellett túl sokat gondolkodni. A megvalósítást már sokkal több kritika éri, amelynek egy részével még egyet is értek, de az összhatás tekintetében én egyáltalán nem csalódtam a filmben. Kellő mértékben elegyíti a romantikát a katasztrófával, s közben bemutatja a két főszereplő különleges lelki kapcsolatát, amelyet a felvezető történetben talán valóban olykor szirupos jelenetekkel illusztrál, na de egy ilyen helyszínen miért is ne tenné? Létezik-e a Fidzsi-szigeteken forgatott romantikus történet naplementés jelenetek nélkül?

Bár minden bizonnyal tény, hogy a felvezetésből kissé túl hosszan kapunk. Tami és Richard megismerkedésének története az egzotikus helyszín, na meg persze a közösen átélt tragédia miatt érdekes igazán. A karakterek kalandvágyuk és spontaneitásuk miatt izgalmasak ugyan, de talán kevesebb képkockával is megteremtődhetett volna a kettejük közötti erőteljes kapcsolat bemutatása. Ha lineárisan kapnánk meg a végkifejletet ez sokkal nagyobb problémát okozott volna, az időszálak mozgatása miatt azonban nem volt annyira zavaró. Különleges szerkesztésbeli megvalósítást választott a rendező, így a csavar a film végén sokkal nagyobb hatással tudott működni, s bár több utalást is elejtenek ezzel kapcsolatban a film első felében, engem még is meg tudott hatni, nem éreztem túl kiszámíthatónak.

Az óceánon való Sodródás, a túlélésért folytatott harc képei remekül ábrázolják azt a hullámvölgyet, amelyet átélhet egy ember, ha ilyen mértékben ki van szolgáltatva az elemeknek. Shailene Woodley alakítása nagyszerű, Tamit hol tettre kész, küzdő és erős, a túlélésért mindent megtenni képes hősként, hol pedig összetört és gyenge figuraként ábrázolja, aki bármelyik pillanatban képes lenne feladni. Sam Claflin-ban még soha nem csalódtam, a súlyosan sérült Richard szerepében ugyan nem a legaktívabb szereplője a történetnek, nélküle mégsem lenne ilyen hatásos a végeredmény. És persze ha már igaz történet, nem hiányozhat a stáblista előtt néhány bejátszás a valódi szereplőkről.

Baltasar Kormákur szereti kitenni a színészeit a természeti erőknek (elég csak a 2015-ös Everestre gondolni), s ha első blikkre a romantikus és a túlélő film nehezen párosítható zsánereknek tűnnek, a történetszálakat egész jól mozgatta. Az elemekkel való küzdés mind fizikai, mind lelki síkon szépen bemutatásra került, s még ha helyenként át is megy a giccsbe, egyáltalán nem nevezném rossznak. Ami pedig külön pozitívum, hogy Woodley kisasszony bebizonyíthatta, képes (szinte teljesen) egyedül elvinni egy filmet a hátán.