2018.10.23 12:09 ArpiHajdu és Réci Olvasottság: <100x
2

Talán már a megjelenésével kultfilmé vált a Csuklyások

:::A HOZZÁSZÓLÁS CSELEKMÉNYLEÍRÁST TARTALMAZHAT!:::
Számomra mindig érdekesek voltak azok a filmek, amelyek központi témájuknak egy aktuális és releváns problémát választanak, s e témát nemcsak a komoly oldaláról közelítik meg, hanem van merszük némi humort is belecsempészni. A Csuklyások esetében ez nem más, mint az Egyesült Államokon belüli rasszizmus, s hát ki az, akinek lenne erről markánsabb véleménye, mint Spike Lee-nek? Mindehhez pedig sikerült egy tökéletes alapanyagot találnia.

Többször leírtuk, de ezzel a megállapítással most sem tudunk vitatkozni: az élet írja a legjobb történeteket. Jelen esetben egész konkrétan Ron Stallworth könyve szolgáltatta az alapot, aki az első afro-amerikai rendőrként képes volt beépülni a Ku-Klux Klánba, mi több, a szervezet helyi vezetéséig is eljutott. De hogy lehetséges ez, ha Stallworth valójában fekete volt? Itt jön a képbe a társ, az önmagát Ron Stallworth-nek kiadó fehérbőrű zsaru (aki pedig nem mellesleg zsidó volt). Nem csalás, nem ámítás, az USA (sőt, nem kis túlzással az egész világ) leghírhedtebb gyűlöletszervezetébe egy néger-zsidó rendőrduó volt képes beépülni. S hogy ebből milyen film született? A rendező szavaival élve egy igazi Spike Lee joint.

Talán már a megjelenésével kultfilmé vált a Csuklyások

A filmbéli történet remekül egyensúlyoz a komolyság és a humor határmezsgyéjén: magát az alapszitut sosem bagatellizálja el (sőt, kellő hangsúlyt fektet a rendőrpáros folyamatos stresszhelyzetére), de azt sem téveszti szem elől, hogy a kiindulópont mennyire abszurd. Ennél a pontnál pedig rá is térhetünk két fontos szereplőre, John David Washingtonra és Adam Driverre. Washington esetében végig lehet érezni a benne lévő tettvágyat arra vonatkozóan, hogy a város első színes bőrű zsarujaként tegyen a rasszizmus ellen, akárcsak a jó értelemben vett csibészséget is, amelynek köszönhetően hol az ellenfeleit vicceli meg, hol pedig a legnagyobb kutyaszorítóból tud megmenekülni. Driver ilyen szempontból az ellentétének tekinthető (nem csoda, hiszen a történet szerint ő viszi vásárra a bőrét): ha a helyzet úgy kívánja, akkor visszafogott és megfontolt, de ha arra van szükség, akkor egy igazi déli suttyóként köszön vissza a vásznon. Mi több, nála figyelhető meg a film legnagyobb karakterfejlődése: a beépülése által találja szembe magát azzal a fajta gyűlölettel, amely az ő származása ellen is irányult, de mégsem foglalkozott vele. A Washington-Driver párossal szemben pedig láthatjuk a helyi KKK-tagokat már-már parodisztikus mivoltukban: a helyi kocsmákban és a saját pincéjükben osztják az észt, szövik a nagyravágyó tetteiket, miközben nem látnak tovább az orruk hegyénél, s nem veszik észre, mi is folyik körülöttük. Ez alól pedig a vezetőség sem kivétel: amikor Ron Stallworth és David Duke telefonon keresztül arról diskurál, milyen egy fekete beszéde, s milyen egy fehéré, majd ezt újfent megismétlik, nos, az az idei év egyik legszórakoztatóbb jelenetsora, és ez nem vicc!

A film nem rest viccesen közelíteni komoly témához, de az igazi gyomrost a záró öt percben viszi be a nézőnek: a direktor zárlatként a 2017-es charlottesville-i események képsorait vágta be, ahol egy szélsőjobbos merénylő autóval belehajtott a demonstráló civilek tömegébe, majd halálos áldozatokat hagyva maga után, kitolatott onnan. Úgy gondolom, hogy e jelenet hatását mindennél jobban érzékelteti az, hogy a moziteremben mindenki azonnal elcsendesedett, s már-már hallani lehetett, ahogy az egyes emberek fejében elkezdenek cikázni a gondolatok. De nem kell a film legvégéig várni az erőteljes képsorokra. Hasonlóan jól sikerült montázs lett az a jelenetsor, amikor az idős néger úr beszél arról, hogyan alázták és gyilkolták meg nyilvánosan egy kortársát és ezzel párhuzamosan láthatjuk a KKK-gyűlésen levetített propagandafilmet és az új tagok beiktatását. Zseniális!

Ugyan a Csuklyásokban végig érezhető a rendező nagyon konkrét politikai állásfoglalása (és épp emiatt válhat több néző számára is unszimpatikussá), de részemről dicsérendő, hogy egy művész ily’ módon meri vállalni a véleményét. S ha mindezt ilyen formában tálalja, mint jelen alkotás esetében, akkor az sem kizárt, hogy a Csuklyások még akár a kultstátuszig is viheti.

dráma | életrajzi | krimi

A mindig energikus és eredeti rendező, Spike Lee megtörtént eseményeken alapuló új filmje Ron Stallworth történetét tárja elénk. Ez a Colorado Springs-i rendőr volt az első... több»

2