2019.01.29 21:17 Filmbarbár Olvasottság: <100x
0

Elavult holmik

Mai szemmel nézve szerintem eléggé avítt a film, lassú is, és a témája sem különleges, annak is köszönhetően, hogy az embervadászatot már sokan és sokféleképpen ábrázolták az elmúlt évtizedekben. A 60-as években még sok újdonsággal szolgálhatott ez az alkotás (a média mindent befolyásoló hatalma, az emberi agresszió embervadászatok révén történő levezetése, a média és az erőszak összekapcsolódása stb.), ma azonban már részben valósággá is vált mindez, és szerintem tucatnyinál is több olyan filmet lehetne felsorolni, amelyet tematikailag ez a produkció ihletett.

A történet egy cinikus, kétszínű világban játszódik, ahol látszólag jólét és boldogság uralkodik, hiszen nincsenek háborúk, mégis az utcákon is dúl az erőszak, és az egész Földet behálózza a a Nagy Vadászat, illetve az ennek a hátterében működő média. (Egyébként kicsit vicces, hogy mennyire bénán lőnek az emberek a fegyverekkel, és az is, hogy a nyílt utcán lövöldöznek egymásra, járókelők, autók stb. között.) Kíváncsi lennék az eredeti regényre, a film nem annyira a sztori - lehetséges - véres oldalát hangsúlyozza, inkább szatirikus-ironikus oldalról közelíti meg a témát, és a vadászat szimbolikussá is válik azáltal, hogy a férfi-nő viszonyok erőteljesen kidomborodnak a történetben, és a két főszereplő macska-egér harca a férfi és a nő küzdelmét jeleníti meg, kissé elvont formában.

Elavult holmik

Marcello figurája azért is érdekes, mert számomra kissé gyengének tűnt, aki a nők hálójában vergődik, és a pénzen kívül semmi más sem érdekli. Caroline-ban azonban emberére talál, és jelképes, ahogyan a film végén a környezetében élő nők próbálnak vele leszámolni. Egyébként számomra az az apróság is feltűnő volt, hogy a vadászatok számítógépes központja Genfben van a film szerint, Svájc ugyanis az emberek gondolatvilágában szerintem a humanizmussal kötődik össze, míg itt egy álságos és cinikus "játék" (egyik) központja, az erőszak - ráadásul az emberek "szórakoztatására" és vérszomjának kielégítésére szolgáló, média által közvetített és ösztönzött, legálissá tett erőszak - központja.

Úgy vélem azonban, hogy a szatirikus, humoros vonások kicsit levesznek a film súlyából, a befejezés szinte vígjátékba illő, igaz, számomra az egész filmből hiányzott a komoly drámaiság és a feszültség. Ennek valószínűleg dramaturgiai okai lehettek, az alkotók talán ironikus távolságtartással szemlélték az egész történetet, viszont ezzel el is vették a mondanivaló igazi élét. Én ettől a filmtől többet vártam, mert világhírű alkotás, de számomra inkább csalódást jelentett, hiába a jó rendező, a színészek, a mondanivaló és egyes jó jelenetek, mindezek ellenére is laposnak és vontatottnak éreztem.

akció | sci-fi | szatíra

A 21. században járunk, amikor a Földön már nincsenek háborúk. Az emberek erőszakos hajlamainak levezetésére, illetve a népszaporulat korlátozására azonban kitaláltak egy... több»

0