Glenn Close-ra kivételesen nyitottan

Bár viszonylag kevéssé emlékszem erre a filmre... Mert elég ritkán vetíti a tv, s általában akkor sem sikerül elcsípni. Arra viszont határozottan emlékszem, hogy a moziban ülve kifejezetten tetszett, zseniális alkotásnak tartottam... Részben egy zseniális jelenetnek, alakításnak köszönhetően, melyet egy olyan színésznő nyújtott, akinek sosem erősítettem igazán a rajongói táborát.

Glenn Close-ról van szó; s arról a jelenetről - ez talán kicsi SPOILER, bár érintőlegesen a film hivatalos leírásában is van róla szó, legalábbis következtetni lehet rá -, amikor az általa alakított karakter az őrűlet határára került, sőt, talán át is lépett rajta. Ez a jelenet szerintem örökre emlékezetes marad számomra. S nem hittem volna, hogy Glenn Close-ra valaha ilyet fogok mondani, de minimum Oscar-jelölést érdemelt volna az alakításért. - Saját szubjektív véleményem szerint, úgy az esetek 80 %-ában nem azok kapják a hasonló jellegű Oscar-díjakat, akik igazán megérdemelnék, s akik sokszor még csak jelölést sem kapnak, talán az igazi versenyhelyzet elkerülése miatt.

Glenn Close-ra kivételesen nyitottan

Például lehet, hogy meglepő, de idén Michael Nyqvist igazán megérdemelte volna posztumusz a mellékszereplői Oscar-díjat A Hunter Killer-küldetésért. Jóformán az arcmimikája is beszélt helyette, s ha még ténylegesen meg is szólalt... Igazából kulcsfigura volt. - Egyébként szerintem van egy színésznő, aki szerintem kifejezetten hasonlít Glenn Close-ra - a köztük lévő korkülönbség csekély, az általuk alakított karakterek többé-kevésbé hasonlóak. Teszem hozzá, a vélt "hasonmás" filmjeihez inkább volt szerencsém. Az illető színésznő nevét fedje örök homály, mindenkinek a fantáziájára bízom. Már csak azért is, mert sokszor csak én szoktam ilyesféle vélt hasonlóságokat felfedezni.