A Day of the Woman – vagy, hogy egy másik, talán ismertebb címváltozatot idézzek, az I Spit on Your Grave – szerintem a mai napig az egyik leginkább sokkoló és elborzasztó film, amit valaha is láttam, és amit valaha is készítettek. A történet kedélyesen, idillien indul, de aztán belerántja a nézőt a mocsok, a fojtogató kegyetlenség világába, és másfél órán keresztül fogva is tartja őt, hogy aztán a film utolsó képkockái után is még jó sokáig tartson a hatása. A főszereplő, de vele együtt a néző is elmondhatatlan és feldolgozhatatlan iszonyattal szembesül, s a végén felteheti a kérdést: lehetséges-e ezek után a felejtés és a megváltás? Ha megjárod a poklot, a végén várhat-e rád a mennyország? Én magam nehezen tudom elképzelni, hogy ezekre a kérdésekre egyértelmű igen legyen a válasz.
Úgy vélem, a történetnek többféle értelmezése is lehetséges. Egyrészt a film leginkább kézenfekvő mondanivalója az az ősi igazság, hogy az erőszak erőszakot szül. Ebből azonban a jelen sztori esetében több következtetés is adódhat. Az egyik az, hogy hiába próbáljuk leplezni, az erőszak belénk van kódolva, teljesen mindegy, hogy valaki férfi vagy nő, nagyvárosi vagy vidéki, bárkiből előtörhet az agresszió. (És szerintem bizonyos szempontból figyelmen kívül kell hagynunk azt, hogy valaki jogosan vagy jogtalanul válik-e agresszívvá, ebben az esetben Jennifer reakciója érthető ugyan, de mégiscsak brutalitás.) A másik következtetés az, hogy az elegáns, finom városi lány önkéntelenül is alkalmazkodik – vagy alkalmazkodni kénytelen – a vidékiek viselkedéséhez, és tükröző magatartással ugyanolyan kegyetlenné válik, mint azok. Tehát szerintem e tekintetben a film kicsit arról is szól, hogy voltaképpen nincs éles határ a városi és a vidéki "viselkedésmódok" között, a kettő kölcsönösen átjárható, és számomra ezzel a film azt üzeni, hogy megkérdőjelezhető a város és a vidék szembeállítása, illetve e szembeállítás jogossága.
A történet második olvasata az lehet, hogy végigkövethetjük egy nő rettenetes útját az idilltől a testi-lelki összeroppanáson át a felépülésig. Gyógyulást nem mondanék, mert szerintem egy ilyen iszonyatos trauma után már senki nem lehet az, ami korábban volt, és a sebek sosem gyógyulnak be, főleg a lelkiek. Bár Jennifer alakja jelképezheti ugyan a nők felszabadulását, hiszen nőként bosszút tud állni az őt megalázó és meggyalázó férfiakon, úgy gondolom, a film mégis inkább az elnyomás és a férfiuralom a szexuális forradalom idején való továbbélésének erős mivoltát hirdeti. Hiszen a lánynak nem kellene bosszút állnia, ha nem erőszakolják meg, és hiába végzi ki a bűnös férfiakat, azok bizonyos értelemben mégis győztesek maradnak, ugyanis az általuk elkövetett brutalitás nyoma örökre beleég Jennifer lelkébe és agyába. Tehát szerintem a történet egyik legfontosabb mondanivalója az, hogy hiába éljük a modern kort, hiába változott a világ a nők számára kedvezőbben, attól még a kiszolgáltatottságuk fennmaradt. És nekem az a véleményem, hogy ezzel a Köpök a sírodra komoly kritikát fogalmaz meg a világot idealizáló, a nők egyenlőségéről és felszabadulásáról szóló gondolatokkal – sőt, a rózsaszín ködbe burkolózó, habos-babos filmecskékkel – szemben is. Ez az alkotás szerintem igenis komoly arculcsapása az amerikai álomban ringatózó embereknek, és a néző arcát szinte belenyomja a mocsokba, mondván: "Nézd, itt van a nők egyenlősége és felszabadulása, a modern korban is ugyanúgy meg lehet valakit nyomorítani testileg-lelkileg, mint korábban".
A történet legjelentősebb rétege Jennifer magára találásának bemutatása, és különösen hangsúlyos, hogy ahogyan a poklot is egyedül járta meg, úgy a felépülést is magára hagyatottan kell végigcsinálnia, ami talán jelezheti a modern ember magányosságát, elszigeteltségét is, azt, hogy csak önmagára számíthat, és a problémákkal egyedül kell szembenéznie. A megerőszakolós jelenetek szerintem sokkal durvábbak, mint a legtöbb horrorfilm brutális részletei, éppen azért, mert a néző – főleg a női néző – könnyen érezheti úgy, hogy a látottak bármikor valósággá válhatnak. És bár a filmet egy eléggé no name gárda hozta össze (számomra csak a Jennifert játszó Camille Keaton neve mondott valamit, őt a Mi történt Solange-zsal? című filmben láttam), így is rászabadították a gyanútlan nézőkre az elmondhatatlan iszonyatot, nem mellesleg talán még inkább hihetővé tették a történetet, mint ha híres színészek játszották volna a szerepeket, akkor ugyanis valószínűleg nehezebb lett volna elvonatkoztatni azok személyétől. (És persze valószínűleg az alacsony költségvetés is szerepet játszhatott mindebben.)
A Köpök a sírodra hosszasan ecseteli azokat a borzalmakat, amelyeket Jennifernek át kell élnie, újabb és újabb hullámban kapja a megaláztatást és a nemi erőszakot. Olyan ez, mint a vízben fuldokló küzdelme, átmenetileg felcsillan a szabadulás reménye, hogy aztán egy újabb hullám ismét a felszín alá nyomja őt, és minden kezdődjön elölről. A testi erőszak mellett talán ez a lélektani játszmázás a legmocskosabb és a nő számára lelkileg legfárasztóbb húzása a filmben látható férfiaknak; amikor úgy gondolná, hogy végre vége, jön a következő és a következő. Viszont a színészi játék gyalázatos, egyedül a női főszereplőt lehet kiemelni, akinek még valami tehetsége is volt. Kétségtelen, hogy vannak a filmnek hiányosságai, hibái – azt pl. rendkívül erőltetett, ám dramaturgiailag szükségszerűnek tartható húzásként értékeltem, hogy Jennifert a félnótás sráccal akarják megöletni a férfiak, viszont szerencsétlen képtelen ezt megtenni, így a lány túléli, illetve azt is elnagyoltan ábrázoltnak tartom, hogy Jennifer hogyan éli túl teljesen egyedül a megerőszakolása utáni első heteket –, és nyilván sok tényező miatt le lehet szólni (pocsék színészi alakítások, vontatott tempó, a cselekmény szinte teljes hiánya stb.), de, ha nem csak "horrorként" nézzük, hanem kicsit komolyabb tartalmat is találunk az első pillantásra valóban ócskának és semmitmondónak tűnő felszín mögött, akkor már némileg érdekesebb lehet ez a produkció. És tetszik, nem tetszik, szerintem a világ a film bemutatása óta eltelt 40 év alatt sem lett szebb/jobb, bár remélem, hogy egyszer megérjük azt az időt, amikor a téma már nem lesz aktuális.
64 Day of the Woman (1978)
Egy fiatal, csinos nagyvárosi lány, Jennifer (Camille Keaton) elmegy vidékre pihenni. Az egyik kisvárosban kibérel egy vízparti házat, ahol teljes nyugalomban élvezi a szabadságot,... több»
Szereplők: Camille Keaton, Eron Tabor, Richard Pace, Anthony Nichols, Gunter Kleemann
