2019.05.27 22:15 indingo Olvasottság: 332x
3

A másfél méteres dákó története

A Két lépés távolság a manapság oly divatos, és már-már futószalagon gyártott fiataloknak szóló könyvadaptációk egyike. 2014 Csillagainkban a hiba, 2015 Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni, 2017 Minden minden, 2018 Éjjeli napfény. Hogy mi a közös ezekben a filmekben? Mindegyik történet középpontjában egy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő tini áll, aki egy a legtöbb néző számára ismeretlen betegségben szenved. Furcsa rövidítések: XP, azaz xeroderma pigmentosum, CF, azaz cisztás firbrózis, vagy SCID, azaz súlyos kombinált immundefektus. Amiket jó is, hogy megismer az ember, hogy milyen furcsa betegségek vannak a világban.

A Két lépés távolság eredeti címén Five feet apart, azaz Öt láb távolság. Láb mint hosszmérték. Hogy miért lett két lépés belőle a filmben többször elhangzó két méter helyett, azt hagyjuk a fordítókra. A készítők még inkább az érzéseinkre próbáltak hatni. A történet 90%-a egy kórházban játszódik, amely még inkább összenyomja a történetet. Át lehetett érezni, milyen is lehet az, amikor az ember a kórházban tölti élete minden percét, mennyire unalmas és egyhangú, mikből marad így ki, és még a betegsége velejáróival is meg kell küzdenie. Talán az első olyan tinifilm, ahol magát a betegséget, a kezelést is bemutatják. Helyet kap a történetben a küzdés, a szerelem és a barátság témája. Összességében egy komoly film, de helyet kapott benne a jó ízlésű humor is. Ami engem zavart, hogy persze a turbékoló galambpár csak egymásra volt életveszélyes, az amúgy a bacilusoktól, vírusoktól hemzsegő kórházban meg csak úgy lófráltak összevissza. A másfél méteres dákó története egy pornófilmbe is beillet volna. Elmaradhatatlan volt a meleg barát, amely az elfogadás jegyében kihagyhatatlan az amerikai filmekből.

A másfél méteres dákó története

Az egyik főszerepben a nem túl ismert Haley Lu Richardson, aki nagyon természetesen alakította a beteg lányt, a mosolya pedig csodás. Cole Sprouse pedig jelentős változáson ment keresztül, mióta az Apafejben Adam Sandlerrel játszott. A cuki kis szőke kisfiú jól megnőtt, és míg ikertestvére Palvin Barbizik, ő karriert épít. Húzónév még a filmben Parminder Nagra, akitől nem állt távol a kórházas szerep, hisz éveken át alakította a Vészhelyzet népszerű Neela Rasgotra doktornőjét. Összességében egy helyes film, nem egy szokványos befejezéssel.

dráma | romantikus

Szívszorító történet két kamaszról, akik ifjú koruk nagy részét kórházban töltik. A 17 éves Stella örökletes betegségben szenved. Ha közvetlen kapcsolatba kerül bárkivel,... több»

3