![]()
Az 1985-ös, Tom Holland által rendezett Frászkarika (avagy Veszélyes éj) egy kimondottan szórakoztató kis vámpíros horrorfilm volt, aminek persze voltak hibái mind történetvezetésileg, mind pedig a technikai megoldásaiban, mégis én jól megvoltam vele, és egyáltalán nem bántam meg az újra megtekintését, mert volt a film hangulatában valami elragadó kis báj, ami sokkal fogyaszthatóbbá tette nekem az alkotást. Nos, a három évre rá következő folytatása sajnos már nem teljesített oly jól sem a kritikusok, sem pedig az én szememben, de azért el lehetett lenni vele. Amolyan igazi középszerű folytatás lett történetileg és technikailag egyaránt. A második résznek a rendezői székét az a bizonyos Tommy Lee Wallace töltötte be, aki ezelőtt a film előtt elsősorban a Halloween 3: Boszorkányos időszak című filmet készítette el a nagyérdemű közönségnek, illetve az Alkonyzóna című tv-sorozat pár epizódjáért volt felelős. Sajnos a későbbi filmgyártásaira is jogosan lehet rábélyegezni a középszerű színvonalat.
Viszont talán nem is a rendezés terén lett laposabb a film, hanem sokkal inkább a történeten. Valahogy kevésbé éreztem ennél a résznél a dinamikus történetvezetést (bár az első rész sem volt egy amolyan gyorsvonat e téren, de legalább nem volt ennyire hullámzó). Hisz maga a történet nem sokkal tér el az első részben látottaktól, a főszereplőnek itt is ugyanúgy meg kell győznie a barátait az igazáról, ami az első rész fényében eléggé valótlanul hat. Persze látszik a történetén legalább a próbálkozás, hisz azért próbáltak egy kis vámpírmondakört is beleszőni a filmbe (más kérdés, hogy ez miként is sikerült). A másik dolog, ami engem azért kissé zavart a folytatásban, hogy technikai kivitelezésben gyengébbre sikeredett, mint az elődje, bár ez talán magyarázható a kisebb költségvetéssel is. Érdekes viszont, hogy mindkét részt a horrorkomédiák sorában jegyzik, viszont itt is, akárcsak az első részben, sok vicces jelenet egyáltalán nem található benne. Az viszont tetszett, hogy az első rész mindkét főszereplője újra elvállalta a folytatást, és ha nem is volt kiemelkedő az alakításuk, de legalább hozták az előző részben látott színvonalat.
![]()
Mindent egybevéve azok, akiknek kimondottan tetszett az első Frászkarika film, itt sem fognak hatalmasat csalódni. Illetve ennek a filmnek is volt számomra egyfajta retro hangulata, ami talán kissé javítja a véleményemet róla.
70 Frászkarika 2. (1988)
A Frászkarika 2. részében Charlie kezd fellélegezni, miután három évvel ezelőtt megölte az utolsó vérszívót. Legalábbis azt hitte. A férfi barátja lévén találkozik négy... több»
Szereplők: Brian Thompson, Roddy McDowall, Julie Carmen, Jon Gries, Merritt Butrick

