Nagyívű, epikus történelmi-életrajzi film az Orosz cári Birodalom utolsó évtizedéről 1971-ből. A film középpontjában a tragikus sorsú II. Miklós cár és családja áll, de áttekintést nyújt a korabeli orosz állapotokról is.
II. Miklós cárként érzelmileg és erkölcsileg is teljességgel alkalmatlan volt birodalmának vezetésére, lelkileg alaposan megviselte fiának gyógyíthatatlan betegsége. A kórt okozó gének Viktória királynő „öröksége”, Európa számos uralkodóházának férfijait érintette. Nem rendelkezett nagy elődjeinek (Nagy Péter, Nagy Katalin) uralkodói erényeivel, csak sodródott az eseményekkel, magánéletének védett burkába zárkózott. Néha megpróbálkozott erőskezűnek látszódni, de ezzel csak a népszerűtlenségét fokozta. Természetes szerepel a filmben a korszak jellegzetes, sokszor megemlített alakja, Raszputyin is, akinek ambivalens szerepe a sok említés ellenére máig sem igazán tisztázott. Diabolikus figura volt, egymásnak tökéletesen ellentmondó tulajdonságokkal felruházva. A cár belesodorta országát a több milliós emberveszteséggel járó háborúba, megalapozva ezzel a más ideológia alapján álló, de ugyanolyan, vagy még kegyetlenebb diktatúrával járó uralmi rendszert. Családjának kíméletlen kiirtása az orosz történelem szégyenteljes lapjait gyarapítja.
Fényképezés ígéretével hívták le őket a jekatyerinburgi (1924-1991 között Szverdlovszk volt a neve) ház pincéjébe, ahol a kivégzés történt. (Egyes, nem bizonyított feltételezések szerint mártír miniszterelnökünk, Nagy Imre is a kivégző osztag résztvevője volt.) A történelem ismétli önmagát, mert ez a „kegyes hazugság” később tömeges méretekben megismétlődött, amikor fürdés címén terelték be a gázkamrába a deportáltakat. A négy hercegnő ruhájuk gazdag díszítése miatt a puskalövésektől nem kapott halálos sebet, velük szuronydöfésekkel végeztek. Minden horrorfilmnél „hatásosabb” volt ez az emberi nemhez méltatlan cselekedet. Még a francia forradalom is „kíméletesebb” volt a királyi párral.
A történelmi tablókat kedvelő nézőknek jó szívvel ajánlható.
