A negyvenéves Mahesh Babu taknyos egyetemistaként indítja a filmet, és, ami a legdühítőbb, simán el lehet neki hinni. Ideje elkérni tőle a plasztikai sebésze nevét.
A film mottója az lehetne: Álomország tökéletes miniszterelnöke.
A váratlanul a hatalomba csöppent Bharat ahelyett, hogy megilletődötten élvezné a rang által nyújtott előnyöket, és a piszkos politikát rábízná az öreg politikus rókákra, hirtelen elkezd kormányozni. De még hogy!
Felforgatja az egész országot, mindenbe beleszól, minden érdekli, mindenre keres megoldást. És talál is. És a nép elkezdi imádni. El lehet képzelni, hogy a fiút a hatalomhoz segítő vén rókák milyen bajban vannak, és persze durvánál durvább módszerekkel próbálnak szabadulni a fejükre növő, egyre népszerűbb politikustól.
Ez a film egy szívet gyönyörködtető mese arról, hogy milyen politikus lenne az, akiért szívét-lelkét adná egy ország népe. Hát van a filmben pár elgondolkodtató monológ. Maheshnek jól áll ez a szerep, végre nem arroganciával és lekezeléssel próbálja magát érdekessé tenni, gyakorlatilag rá épül a film, és el is bír vele. Kiara Advani új csillag (T)Bollywood egén, sokat nem tudunk meg róla, ebben a filmben nem volt más dolga, mint áhítattal bámulni Mahesh-re. Azt meg jól csinálta.
Persze nem maradhattak ki a verekedős jelenetek sem a szokásos telugu módon fél kézzel levegőbe dobált gonoszokkal. Én ebből a filmből kihagytam volna ezeket, anélkül is elég erős a történet, jól van felépítve, leköti az embert. Jobban kellett volna bízni benne. A zene felejtős, a táncról annyit, hogy Mahesh azért nem Allu.
Az IMDB-n 13 ezer szavazat után 7,8-on áll . Megérdemli.
