Egy eszement horrorkomédia

Régóta szemezgettem már az 1986-os, Terrorvízió című horrorkomédiával, de ezidáig még nem volt szerencsém ehhez a filmhez. Egészen mostanáig. Nos... engem teljes mértékben képes volt meglepni, mert valamiért úgy könyveltem el magamban a Terrorvízió című alkotást, mint egy tucat horrorkomédiát a 80-as évek filmgyártásából, de ez annál jóval több volt. Van az a mondás, hogy vannak dolgok, amik már annyira rosszak, hogy szinte jók, és ezt sok esetben használjuk filmeknél is. Számomra ilyen volt a Terrorvízió is.

Maga a film története elképesztő ostobaság, de mégis nézeti magát. Ez az egyik nagy varázsa ennek az alkotásnak, hisz kevés olyan dolgot lehetne kiemelni az egészből, ami a mai filmnéző igényeit ki tudná elégíteni. Pedig érdemes megemlíteni a történetéről azt is, hogy, ha a maga burkolt módja szerint is, de van mondanivalója. Méghozzá a sok-sok tévés csatorna térhódítása felé tart egyfajta furcsa görbe tükröt, de ezt is kimondottan vicces köntösbe ágyazza.

Egy eszement horrorkomédia

Egy vérbeli 80-as évekbeli, B-filmes horror trash komédiával van dolgunk, ahol a technikai megoldások annyira gagyik, hogy egyből mosolyra húzódik a nézőjének a szája. Viszont az is érződik ezeken a trükkökön, hogy foglalkoztak annak idején a készítők velük, és mintha csak szándékosan készítették volna ilyenekre ezeket. Az egész alkotás elképesztő karakterektől hemzseg. Nincs egy olyan karakter sem a filmben, akit komolyan lehetne venni akárcsak egy percre is, és ehhez kimondottan jól affektáltak a színészek is. Nem lehetne egyet vagy kettőt kiemelni közülük, és még az is megbocsájtható nekik, hogy a ripacskodás sem áll távol a karaktereiktől, de mégis eléri a film, hogy érdekeljen a sorsuk.

A film hangulata a legfurcsább szinte az összes dolog közül, amivel telepumpálták a Terrorvíziót. Elképesztően jól találták meg azt az igencsak vékonyka vonalat a félelemkeltés és a humorfaktor közt, és ez végig is kíséri a közel másfél órát.

Nem tudom azt mondani, hogy nem szórakoztam rajta egy igencsak jót, bár azért nem lesz a kedvencem, de maximálisan megértem, hogy miként is tudott a megjelenése után egyfajta kultstátuszt kivívni magának.