Családterápia krokodilokkal

A kortárs hollywoodi filmben valóságos reneszánszukat élik a különböző szörnymozik. A modern CGI technikának köszönhetően Godzilla és King Kong megannyi fotorealisztikus, animált társukkal karöltve ámítja újra a mindenkori közönséget. A nagy stúdiók blockbusterei mellett azonban az exploitation hullám modern hozadékaiként felütötték fejüket a filléres szörnymozik is. A főként az Asylum Studios-hoz köthető agymenések már címükben kifejtik cselekményük lényegét. Így jó eséllyel tudják, mire számítsanak, akik a Gyilkos cápa az óriáskrokodil ellen című filmre vagy a Sharknado – Cápaviharra kíváncsiak.

A két szörnyfilmes hullám között tátongó szakadékot pedig olyan alkotások igyekeznek betölteni, amilyen a Préda is. A komolyan vehetetlen moziktól elhatárolódva, de még messze a fősodorbeli szuperprodukcióktól találkozhatunk Alexandre Aja krokodilos túlélő horrorjával. A rendező repertoárja kivétel nélkül horrorokból (Sziklák szeme, 2006) és szörnyfilmekből (Piranha 3D, 2010) áll, mely vonalat a Préda is követi.

Családterápia krokodilokkal

A főszereplő Haley egy fiatal nő, akinek a film során meg kell tanulnia bízni önmagában, hogy ezáltal kiteljesedhessen úszóként. Ekkor a sportkarrierje szempontjából lehető legjobb dolog történik vele: egy hurrikán miatt elárasztott ház fogságába esik. Egyik oldalán sérült édesapja biztatja, aki nem mellesleg volt edzője is. Még a legszorultabb helyzetekben is a versengésre buzdítja. Másik oldalon viszont az elszabadult krokodilok kereszttüzében a halálfélelem és az életéért való küzdés motiválja. Így egy agitátor és pár aligátor hatására válik Haley nemcsak az úszás bajnokává, de a film hősévé is.

A történet nem kizárólag a leírás alapján homlokráncolóan bugyuta. Mégis ez a gyermetegség teszi élvezhetőbbé más, kis költségvetésű szörnyfilmekkel szemben. A Préda erőssége nem a jól kidolgozott, látványos akciókban van, ugyanis ezek egyáltalán nem jellemzik. Sikerének titka a már említett Asylum filmek receptjének finomításában rejlik.

A krokodilok épp elég fenyegetők, de nem lőnek túl a célon egy cápatornádó mértékével. Az alapszituáció földhözragadt annyira, hogy lehessen izgulni a szereplők életéért. Még, ha többen borzalmas klisék között lelik is halálukat a szórakoztatás oltárán. Haley pedig azonosulható problémákkal küzd, és apjával való kapcsolata emberivé, szerethetővé teszi. Így a film végére még azt is elhisszük neki, ha az események hatására Krokodil Dundee nyomdokaiba kívánna lépni.

61 Préda  (2019)

akció | dráma | horror | thriller

Egy fiatal nő kétségeesetten küzd, hogy megmentse apját, azonban a városukban pusztító hurrikán beszorítja őket a házukba. Miközben odakint vad tornádó tombol, ők ketten az... több»