Zseniális felépítés, mellbevágó csavar

2020.02.05 09:55 Teemeah Olvasottság: 366x

2

Ez egy olyan film, amely sokáig a nézővel tud maradni a megtekintés után is. Napokkal, hetekkel később is eszedbe jutnak jelenetek. Beülsz úgy, hogy na, ez is egy Oscar-jelölt uncsi művészfilm, aztán kijössz úgy, hogy "azt a leborult szivarvégit". Ez a film minden, csak nem unalmas, és nem is művészfilm.

A koreaiak valahogy remekül tudják kombinálni a mély mondanivalót a felhőtlen szórakoztatással. Elkezdődik vígjátékként, sírva röhögsz a poénokon, aztán a film közepén úgy mellbe vág, olyan pofont ad, hogy arról koldulsz. Nem hiszel a szemednek, belenyom a kényelmes kis székedbe, úgy, hogy mindjárt nagyon kényelmetlen lesz, és csak bámulod az utolsó nagyjelenetet hitetlenkedve. És elkezd kattogni az agyad, hogy miért, hogyan, és mi vezetett oda.

És akkor üt a második hullám, a valóság, hogy igen, ez a film kőkemény társadalomkritika, és nem csak a koreai társadalomra lehet vonatkoztatni, mert szinte mindegyik kapitalista társadalom hasonlóképp működik.

És itt nincsenek főhősök. Nem szimpatizálsz senkivel, mert minden szereplő emberi lény hibákkal, rossz döntésekkel. Nem a szokásos amerikai módi, ahol van az igazságkereső, nagy hős, a pozitív szereplő, akivel azonosulsz, aki legyőzi a gonoszt és igazságot teremt. Ez a film nem egy hollywoodi utópia. Itt az emberek nagyon is emberek. Nem megtört szívű hősök, hanem hétköznapi gondokkal küzdő egyének, akik – hasonlóan a valós élethez – sokszor rossz döntéseket hoznak, miközben a sorsukat próbálják jobbra fordítani. Mindez persze kicsit sarkosan van bemutatva, hisz így sokkal jobban üt.

Mindehhez zseniális színészi játék társul, és remekül építették fel a díszlet szimbolikáját (lépcsők, lépcsők, lépcsők mindenütt, különféle szintekre visznek, ahogy a két család is le és fel mozog a szimbolikus lépcsőkön), és gyönyörűen van fényképezve az egész.

A tavalyi év vitán felül legjobb filmje.