2020.02.08 13:57 Adepto Olvasottság: 187x
1

Válási történet

SPOILERES KRITIKA

Nem igazán jöttem rá, vajon miért ezt a címet kapta a film, mert ez szerintem nem a 2 főszereplő házasságáról, hanem a válásukról szólt. Persze voltak benne kisebb "epizódok", amik mást mutattak be, de ez nekem kevés volt.

Válási történet

A felütésnél még bizakodtam. Érdekes volt az a megoldás, hogy kapunk egy "gyorstalpalót" a két karakterről, méghozzá a másik narrációjával, rövid bejátszásokkal, amik után rögtön kicsit úgy érezzük, mintha ismernénk is őket. És aztán jön a valóság, ez az egész csupán egy mediátori feladat volt a házassági tanácsadónál. Na, ez valami, gondoltam, jó a kezdés. Utána azonban engem elvesztett a film.

A bírósági tárgyalás (kb. 1 óra 20-nál) volt a következő erős jelenet, amikor is a házaspár tulajdonképpen úszott az árral. A főszereplők itt az ügyvédek voltak. Ment az őrületes sárdobálás, előkerültek a csontvázak a szekrényből. Tényleg szörnyülködve nézi az ember, hova vezethet egy kezdetben ügyvédek nélkül, barátokként tervezett válás.

Rögtön utána jött az egyik (ha nem a) legerősebb színészi alakítás Adam és Scarlett előadásában. Ez Charlie és Nicole elképesztően drámai, impulzív, kitárulkozó vitája volt. Itt nyújtott talán a filmben először olyan alakítást Adam Driver, ami Oscar-jelölést ért. Aztán megint lecsendesedett a film.

Jött egy számomra nagyon fura jelenetsor, amikor is jön egy családlátogató Charlie-hoz. Az a nő nekem olyan volt, mint egy benyugtatózott, vagy csak szimplán nem százas nőszemély. Hogy ebben mi volt a koncepció, nem tudom pontosan, de valószínűleg itt is szimbolikus lehetett (azokkal kevésbé vagyok jó viszonyban).

Az utolsó kb. 5-10 perc onnantól, hogy elkezdi olvasni Henry az anyja listáját, amit a film elején már hallottunk, szép jelenet volt. Megkéri az apját, hogy ő folytassa, és ahogy halad Charlie sorról sorra, olvassa, hogy miket írt róla Nicole, amiket anno nem akart neki felolvasni, ez megint jól sikerült pillanat volt és – habár utána még látjuk őket halloweenezni, valamint azt, ahogy Nicole átengedi az estéjét Charlie-nak – tulajdonképpen egy szép lezárást kaptunk.

Nekem a Házassági történet egyszer nézős, összességében nem igazán emlékezetes alkotás, amiben néhány jelenet és a 2 színész bizonyos helyzetekben mutatott játéka adott némi pozitív élményt

dráma | romantikus | vígjáték

Lebilincselő és megrázó történet egy házasság felbomlásáról és a család összetartó erejéről. több»

1