2020.04.12 12:07 Kóborló Olvasottság: <100x
0

A zeneipar koboldja

Azt gondolom, hogy aki az 1993-ban bemutatott Gyilkos kobold után tovább folytatta eme horror-komédia szériát, és nem adta fel, annak mindig egy üde színfolt lesz, egy soron következő Leprechaun-film. Ezzel valahogy én is így voltam.

Lehet szidni, lehet utálni ezeket a filmeket, hisz valóban elég bugyuták, de a maguk mércéjével valahol mégis szórakoztatók. Tulajdonképpen az eddigi összes rész képes volt a megújulásra, bár ezt elsősorban nem a történetükkel voltak képesek elérni, hanem azzal, hogy a történetekhez milyen helyszínt párosítottak; ebben igenis jól teljesít a Gyilkos kobold filmek.

A zeneipar koboldja

A másik dicsérendő dolog a szériában, hogy mind az öt részénél a mi kis zöld koboldunk azt hozza, amit az eddigi részeknél kaptunk tőle. Rengeteg humoros jelenetet, sok kreativitást és rímek tömkelegét. Mindezekhez persze arra is szükség volt, hogy eddig részeknél a koboldot Warwick Davis alakítsa és, hogy mindegyik rész készítői belátták, hogy eme filmes stílushoz kimondottan jól passzolt ez a színész, hisz szinte mindegyik résznél csak az ő karakterében érezhetünk valamiféle színészi játékot.

Az ötödik résznél ismét sikerült a készítőknek új helyszínt találniuk a filmjükhöz, méghozzá a gettó és a zene világát, amiben ismét kimondottan szórakoztatóan mozog a mi kis gonosz koboldunk. Sőt a film végén még egy kobold rappel is találkozhatunk, ami talán az egész film legnagyobb fénypontja. Talán ebben a részben található a legtöbb vicces jelenet, bár azért akad benne egy-két olyan is, amit megváltoztattak az elmúlt négy rész során. Na de ezek sem olyan vészesek, hisz az eddigi öt rész sem kapcsolódik egymáshoz, tehát külön-külön is maximálisan élvezhetők.

Érdemes még ennél a résznél megemlíteni a kobold karakterén kívül Ice-T szerepvállalását is, mert kimondottan jól passzolt a történethez, és hát a rapperből lett színész hozza azt, amit az eddigi filmjeiben megszokhattunk tőle. Kissé sajnálom, hogy a film további szereplői kimondottan harmatosak e téren, főleg abból a szempontból, hogy sokkal több játékidőt kapnak, mint a kobold vagy Ice-T.

Nem a legjobb rész, de még mindig nem húznám le a filmet, mert amíg érzek a soron következő részekben kreativitást, addig a szériában is lesz potenciál.

akció | fantasy | horror | vígjáték | zenés

Arról suttognak, hogy egy szörny garázdálkodik, főleg asszonyokat és gyerekeket visz el, már legalább száz áldozatot marcangolt szét.

0