Szendrey Júlia talán legnagyobb tragédiája az volt, hogy legtöbbször nem őt magát látták meg benne az emberek, hanem Petőfi Sándor feleségét/özvegyét. Legalábbis e tévéjáték szerint. Hogy a valóságban mi és hogyan történt, azt valószínűleg nem lenne egyszerű kibogozni.
A történetben Szendrey öntudatos, emancipált nőként lép a néző elé, aki próbál kitörni néhai férje árnyékából, úgy a magánéletében, mint a művészetében, de persze Petőfi szelleméhez is hű akar maradni. Bár számomra nem igazán világos, mit akartak üzenni az alkotók ezzel a filmmel, úgy gondolom, Szendrey Júlia valódi énjéből igyekeztek bemutatni egy keveset. A múlt és a jelen között kétségbeesetten egyensúlyozni igyekvő nő számtalan kudarcot kénytelen megélni, mert kvázi "belemerevedik" a nagy költő özvegyének a szerepébe.
Persze e problémán túl a történet olyan kérdéseket is felvet, hogy meddig lehet elmenni a múlthoz való ragaszkodásban, hogyan lehet alkalmazkodni az 1849 utáni körülményekhez, és mi történik akkor, ha egy jelentős személyiség (adott esetben Petőfi) szinte szoborrá merevül a külvilág szemében, heroizálódik, (erkölcsi) mércévé válik. Mindez "természetesen" tönkreteszi Júlia életét is, akit a környezete elítél az új házassága miatt, és a Horvát Árpáddal kötött frigye is boldogtalanná válik egy idő után, mert Petőfi még abba is "betolakszik".
Az alapvetően jó ötleteket és izgalmas kérdéseket érzésem szerint nem sikerült megfelelően formába önteni. Eléggé hézagos volt a film szerkezete, helyenként néhány utalásból éppenséggel ki lehetett deríteni, hogy melyik időszakban járunk, viszont szerintem nem ártott volna legalább az évszámokat jelezni egy-egy felirattal. Aki nem ismeri töviről hegyire Szendrey Júlia életútját (és most mindenki tegye a szívére a kezét), annak csupán az elszórt jelzések adhatnak támpontot a korszakok meghatározásához.
A másik, számomra zavaró dolog is részben ehhez kapcsolódik. Ugyanis nem igazán éreztem összefüggőnek a történetet, kicsit olyan volt, mintha a Szendrey életútjából véletlenszerűen kiragadott epizódokat mindenféle cél nélkül rakosgatták volna egymás után. Hirtelen snittek után már követhetetlen volt, hogy most már egy újabb korszakot látunk-e a nő életéből, és az egyes életszakaszokat is csak se füle, se farka módon ábrázolták. De voltaképpen az egész film ilyen volt, se eleje, se vége, a kettő között meg némi katyvasz. Ráadásul volt néhány – szerintem – modoros színészi megoldás, illetve kamerabeállítás, amelyek kicsit giccsessé, érzelgőssé tették a filmet.
Mindezekért viszont kárpótolt az, hogy több mellékszerepben is remek színészek tűntek fel, és úgy összességében nem volt rossz maga a szereposztás. Érdekes volt hallani Cseh Tamás előadásában a Bereményi Gézával írt számaikat, sajátossá tették ezzel a film hangulatát.
