szf   2021.06.09 22:06   olvasottság: 275x
3

Végzetes nyár

Az ilyen filmek után mindig rájövök, hogy tökéletesen boldog lennék, ha a Jóbarátok érzelmi szintjén maradnék. A darab olyannyira megtépázta a lelkem, hogy most jó ideig az előző sitcomhoz hasonló műsorokat leszek képes csak nézni.

Az első pillanattól megragadott a hangulata. A tűző nap, Olaszország, gyümölcsöskert, 1983, zenekomponálás, úszkálás a tóban, egyszóval a szabadság. A zenék, a színészi játékok és a fantasztikus rendezés egyvelege olyannyira képes volt megragadni minden egyes érzelmet, a vágyat, a boldogságot, a bizonytalanságot, a vonzalmat, a felszabadultságot, örömöt és bánatot, hogy azt vettem észre, hogy olyan, mintha én is a filmben lennék. Mindent éreztem, amit a szereplők, és ez a film vége felé nem tett jót a lelkemnek.

Végzetes nyár

Igazán különleges és megismételhetetlen szerelmi történet szemtanúi lehetünk a kibontakozástól a lezárásig. Nem a cselekményen van a hangsúly, hanem minden egyes párbeszéden, furcsaságon, érintésen, és ez fantasztikus összképet ad az egésznek. Egyáltalán nem mondanám egy tipikus érzékenyítő filmnek, mert ez a történet akkor is épp ugyanolyan nagyot ütne, ha nő és férfi szeretne egymásba. Ez esetben a lehetetlen helyzet édesen keserű mivolta az, ami odaláncol a képernyő elé, és nem is enged el egészen a végéig.

Nem győzöm hangsúlyozni, mennyire odavoltam a hangulatáért, és ezért képes lennék még százszor leülni a képernyő elé, és ugyanolyan csodálattal végignézni, de az utolsó jelenet annyira szomorúvá tett, hogy lehet, hogy ez is egy olyan fantasztikus film lesz, amit bátran merek ajánlani bárkinek, aki nem homofób, és szereti a romantikát, de én csak egyszer tudtam megnézni.

dráma | romantikus

1983 nyarán, Észak-Olaszországban a 17 éves amerikai fiú, Elio Perlman (Timothée Chalamet) a családja XVII. századi villájában tölti napjait, kottákat másol és Marziával... több»

3