Szólíts a neveden (2017)

Luca Guadagnino új filmje a sok lelkendező kritika és hozzászólás ellenére nekem nem nagyon tetszett. Valamivel azért jobb film, mint az előző munkája, a véleményem szerint nézhetetlen „Vakító napfényben”, de nem az igazi. Nyugodtan ítéljenek el, de a Sundance fesztiválon bemutatott művek nem az én ízlésem szerint valók. Egy nyaralás és a közben szövődött azonos neműek közötti szerelem története nem tett rám különösebb hatást. Áradoznak Timothée Chalamet alakításáról, akit valósággal elárasztanak új szereplehetőségekkel, pedig csak egy átlagos, a felnőtt kor küszöbén átlépő srác. A film megnézése után semmi késztetést sem érzek, hogy elolvassam a már magyarul is megjelent regényt.

Szerettem ez nem is kérdés, hisz bőven volt benne érdekesebbnél érdekesebb jelenet. Nagyon könnyen megkedveli az ember a karaktereket benne és a történet színvonala is igazán elbűvölő, magával ragadó. Nem hiszem, hogy bárki is veszítene vele.

Árad a filmből a szabadság. A szülők sem tiltanak semmit a gyereknek, megtehet bármit. Gyönyörűek a helyszínek, szinte ott érzi magát a néző. Lenyűgöző zenék és egy nem mindennapi szerelmi történet.

A film, amelyet az idei Oscar-szezon Holdfényének kiáltottak ki, ügyesen játszik az eszközeivel. A környezet csodálatos, a szereplők tökéletesen lettek kiválasztva, a többnyelvűség (nem is két, hanem három nyelven beszélnek a filmben, s akár egy párbeszéden belül is váltogatják azokat) egészen különleges töltetet ad a sztorinak; valami mégsem klappol. A Szólíts a nevedenben igazából nem történik semmi, de ez nem róható a számlájára, hiszen a tényleges kalandok helyett sokkal inkább a karakterek (legfőképpen pedig Elio) lelkében kalandozunk. Az első egy és negyed órában azt éreztük, hogy kissé túl hosszúra nyúlik a felvezetés, főleg annak fényében, hogy tudtuk, hogy mi várható a folytatásban. Aztán mikor beteljesült, aminek be kellett teljesülnie, kicsit visszasírtuk a film első negyedét. Nehéz jól kezelni a filmvásznon az azonos neműek szerelmét, főként beletörik a bicskájuk a rendezőknek a két férfi között kialakult viszonyba. (Valamiért azt érzem, hogy bátrabban dolgozzák fel a leszbikus történeteket). Mutassunk is valamit, de ne legyen annyira direkt, mint mondjuk a Túl a barátságon szex jelenetei. De mégis (akárcsak a Holdfénynél), itt is azt érzem, hogy a készítők nem voltak elég bátrak ahhoz, hogy be is teljesítsék a célt, amelyet kitűztek maguk elé. Így kissé hamvába holtnak érzem az egészet, mert továbbra is csak a téma felszínét kapargatjuk. Ehhez még azt is hozzá kell tennünk, hogy a cselekmény a lassú felvezetés után sem akar tempót váltani, s a végére (legalábbis számunkra) a teljes unalomba fulladt. Az identitásában kételkedő tizenéves srác (s itt kell megjegyeznem, hogy Timothée Chalamet tényleg jó a szerepben) önmagában erős téma, de szerintem a Szólíts a neveden nem adott túl sok pluszt hozzá. Nagy pozitívuma a szülői magatartás, amelyet bemutat, s a legtöbb kritika által méltatott apai monológ a film végén (ez szerintem is erősíti a végeredményt). A lezárás azonban túlzottan kiszámítható, Elio és Oliver telefonbeszélgetésénél szinte várható volt a nagy bejelentés. Tettünk egy szép kirándulást az észak-olaszországi nyárba, valamint egy kamasz lelkivilágába, de akkora pluszt nem kaptunk, amelyre a kritikák alapján számíthattunk.

Luca Guadagnino egy zseni, és ezt most végképp bebizonyította. Ez a coming of age mozi egész egyszerűen hibátlan. Chalamet alakítása egészen pazar, de Armie Hammer is megmutatta, hogy sokkal-sokkal több egy jóképű pasinál. Nem tudom máshogy értékelni, mint 5 csillaggal.