Szerezd meg a Mafab medálokat, és mozizz ingyen egész évben! » Login  
82%

Szólíts a neveden (2017)

Call Me by Your Name
Filmadatlap
 
20
Szereplők
41
Vélemények
36
Képek
7
Videók

Érdekességek: Szólíts a neveden (2017)

Tudsz egy érdekességet a filmről? Ne habozz, oszd meg a közösséggel

A film összbevétele 40 353 565 dollár volt (imdb.com), míg a magyarországi piacon 24 462 445 forintot termelt. A hazai mozik összesen 17 558 mozijegyet értékesítettek a produkcióra.

 

Az apai nagymonológot (amit James Ivory forgatókönyvíró egy az egyben átvett André Aciman regényéből) két módon vették fel, először visszafogottabb, majd erősebb érzelmekkel. A filmbe végülis az érzelemdúsabb verzió került.

(ArpiHajdu és Réci)
 

A regényben a történet Ligúria tengerpartján játszódik, Luca Guadagnino azonban úgy gondolta, a lombardiai Crema városába helyezi át, ahol ő maga is él.

(ArpiHajdu és Réci)
 

André Aciman mindössze három hónap alatt írta meg a film alapjául szolgáló regényét.

(ArpiHajdu és Réci)
 

A filmet levették a Pekingi Filmfesztivál programjáról. A legnagyobb valószínűséggel azért történhetett ez, mert a rendezvény állami szervezésű, és a kínai kommunista párt szigorúan monitorozza a médiatartalmakat. A homoszexualitás pedig tabu az országban.

(XETH)
 

Luca Guadagnino öt folytatásban gondolkodik Elio történetét illetően. A következő részben már 25 éves korában láthatjuk majd a tervek szerint.

(ArpiHajdu és Réci)
 

Eredetileg a végül a forgatókönyvért felelős James Ivory ült volna a rendezői székben, Arnie Hammer helyett pedig Shia LaBeouf alakította volna Olivert.

(ArpiHajdu és Réci)
 

Az összes kategóriát beleszámítva James Ivory lett a világ legöregebb Oscar-díj nyertese, a második helyre szorítva ezzel Christopher Plummert, aki 2012-ben, 82 évesen lett díjazott. (IC Press)

(hp)
 

Az Oscar-verseny az idén nyitott; jó pár esélyest emlegetnek a szakértők, és bármelyiküknek igaza lehet. De egy módszer minden statisztikánál árulkodóbb: a fogadóirodák oddszai szerint egyetlen kategóriában szinte biztos a befutó. Az Oscar legidősebb férfi jelöltje (a megszorításra azért van szükség, mert Agnes Varda egy héttel idősebb), James Ivory 1:5-höz áll a fogadóirodákban mint a legjobb adaptált forgatókönyv szerzője. A szakma nagy örege, a legendás Merchant/Ivory-filmeket alkotó páros egyik fele, a Szoba kilátással, a Szellem a házban és a Napok romjai alkotója most szinte biztosra veheti a filmakadémia elismerését. A Szólíts a neveden (Call Me By Your Name, hazai bemutató: február 8.) forgatókönyvéért már szint minden számottevő díjat elnyert (bár a Golden Globe-ról lecsúszott), és valószínűleg sok szavazó filmes úgy látja, hogy ezzel a díjjal nemcsak az Észak-Olaszországban nyaraló amerikai fiatalok nosztalgikus, édes-bús történetét, hanem az író egész pályáját is elismerné. Az idős mester minden ilyen irányú újságírói megkeresését elhárít, azt mondja, semmi sem biztos.< A verseny természetesen csak a díjátadáson dől el – de a fogadóirodákban úgy érzik, biztosra mennek. (IC Press)

(hp)
 

A Szólíts a neveden (Call Me By Your Name, hazai bemutató: február 8.) nem a szélsőségek filmje: egy észak-olaszországi nyár nosztalgikus, játékos felidézése, amely a szerelem minden formájára egyforma örömmel tekint – és ezt olyan hatásosan teszi, hogy sok más díja mellett a múlt héten 4 Oscar-díj jelölést is elkönyvelhetett. Méghozzá a legfontosabbakat: a legjobb film, a legjobb főszereplő, a legjobb forgatókönyv, és a legjobb betétdal díjában reménykedhetnek az alkotók. És közben mégis: a filmben ott bujkálnak a szélsőségek. Például az, hogy az idei legfiatalabb és majdnem legidősebb Oscar-jelölt is ebből a filmből való. A főszereplő, Timothee Chalamet mindössze 22 éves, és mindenki egyetért benne, hogy nagy jövő és sok szerep vár rá: már a képregényfilmek producerei is látják benne jövendő hőseiket. És ugyanezért a filmért kapott újabb jelölést a film forgatókönyv-írója, számos legendás film egykori munkatársa, a 89 éves James Ivory… aki egy héttel fiatalabb az idei szezon legidősebb Oscar-jelöltjénél, Agnes Vardánál, aki 1928 májusának végén született. Ivorynak ez a negyedik jelölése: a Szoba kilátással, a Szellem a házban és a Napok romjai forgatókönyve is jelölést jelentett számára. A Szólíts a neveden remélhetőleg meg is hozza neki végre a legnagyobb filmes dicsőséget. (IC Press)

(hp)
 

Armie Hammer és Timothée Chalamet a szerepük elnyerésért nem vettek részt meghallgatáson.

(diumiu)
 

Armie Hammer számára nem az erotikus jelenetek okoztak kellemetlen pillanatokat, hanem a táncjelenetek.

(diumiu)
 

A film alapjául szolgáló regényben Elio 17, Oliver 24 éves. Valójában Timothée Chalamet (Elio) 20, míg Armie Hammer (Oliver) 29 éves volt, amikor a filmet készítették.

(diumiu)
 

Timothée Chalamet "Elio" szerepe kedvéért megtanult gitározni és olaszul beszélni.

(diumiu)
 

A film André Aciman azonos című, díjnyertes regénye alapján készült.

(Berto49)
 

Minden színész más utat jár be – ezért találkoznak néha. Armie Hammer, az év egyik nagy kritikuskedvence, a Szólíts a neveden (Call Me by Your Name, hazai bemutató: február 8.) főszereplője óriási költségvetésű produkciók után vállalta el a 80-as években, Olaszországban, egy nyár alatt játszódó, érzelmes-nosztalgikus történet főszerepét, és rácsodálkozott, hogy így is készülnek filmek. Partnere, a most díjakkal szintén elhalmozott Timothée Chalamet fordítva van. Bár a Szólíts a neveden tette híressé (meg az hogy a legutóbbi Woody Allen-filmért kapott gázsiját felajánlotta a #metoo mozgalomnak), igazából nagyon nagy filmekben szeretne tündökölni. Majdnem ő lett a legújabb pókember. Kétszer is visszahívták meghallgatásra, és ő mindenáron szeretett volna még egy esélyt kapni. Most pedig azzal van tele a net, hogy esetleg ő lesz Nightwing. A szuperhősről minden DC-rajongó tudja, hogy a kötéltánc és a legkülönfélébb harcművészeti technikák nagy szakértője – és a pletykákat csak tüzeli, hogy Chalamet még legutóbb, a Los Angeles-i Filmkritikusok Szövetségének díjátadóján (ahol a Szólítsd a neveden-ért vette át a legjobb színész díját) is azt mesélte, hogy hányféle edzésre jár. És hogy nagy filmekbe vágyik. – Luca Guadagnino (a Szólíts a neveden rendezője) rengeteg filmet megnézetett velem – mondta a színész. – És a Babette lakomája nagyon szép film. Oké, értem. De nem az én műfajom. Én az Alien-re bukom. Meg a képregényekre… (IC-Press)

(hp)
 

– Nincs rosszabb annál, ha magas az ember – véli Armie Hammer, akire A közösségi háló ikerpárjának dupla szerepében figyelt fel a világ, és Az UNCLE embere tette világsztárrá. – Rettentő rossz táncos vagyok, és ha táncolni kell, akkor mindenki észreveszi, milyen bénán csinálom. Nem tudok elbújni. De legújabb filmjében, az Észak-Olaszországban játszódó, érzelmes, nosztalgikus Szólíts a neveden-ben (Call Me By Your Name, hazai bemutató: február 8.) mégis táncol. És a forgatás közben mégis nagyon jól érezte magát. Az öthetes munka során a stáb összezárva élt egy kis lombardiai városban, Cremában, és mindenki, aki ott volt, azt mondja, az élmény más embert csinált belőle. És ezt valószínűleg nemcsak azért mondják, mert a filmet azóta számtalan díjjal és egyöntetű kritikai elismeréssel fogadták, és Hammer neve még mint lehetséges idei Oscar-várományos is felmerült. – Féltem ettől a filmtől – vallotta be Hammer. – De csodás és tanulságos volt a forgatás, és nagyon szeretnék még dolgozni ezekkel az emberekkel. Eddig azt hittem, egy rendező csupán megmondja, milyen arcot vágjak, és melyik jelre álljak. Most meg találkoztam eggyel, akit érdekel, hogy mit gondolok, vagy mit érzek… tanulságos. (IC Press)

(hp)