2021.08.05 17:46 Filmbarbár Olvasottság: <100x
1

Ez a látványos és tartalmas dokumentumfilm végigkíséri Ybl Miklós pályafutását a kezdetektől egészen az utolsó időszakig, s közben bemutatja az általa készített épületeket. Az alkotók részletesen szólnak több épületről is, a nézőnek talán túlságosan is megerőltető odafigyelnie, hogy minden információt meg tudjon emészteni, mert rengeteg adat zúdul rá a nem egészen egy óra alatt. (Egyben persze kortörténeti dokumentumot is láthatunk, hiszen az 1990-es évek elején forgatott film az akkori állapotokat rögzíti, és bizony nem egy ingatlan látványa volt elszomorító. Izgalmas lenne most, harminc év múltán újra végigjárni ezeket az épületeket...)

Persze maga a dokumentumfilm több egyszerű épületbemutatásnál: pályaképet is kapunk Yblről, illetve az alkotók a személyét és a munkásságát is elhelyezik az adott korszakokon belül, megtudhatjuk, milyen kapcsolati hálót alakított ki kora jelentős személyiségeivel. Ybl zsenijét persze leginkább a budapestiek élvezhetik, hiszen ott meglehetősen sok alkotása látható (még ha esetleg sokan nem is tudják, hogy melyik épület dicséri a mester kezét), kis túlzással élve bármerre is jár a fővárosban az ember, nehéz nem belefutnia Ybl munkájába. Ehhez viszont némi szerencse is kellett, hiszen az általa létrehozott építmények jó része nem esett áldozatul az elmúlt másfél évszázad viszontagságainak, a háborús eseményeknek, illetve a "területrendezési" törekvéseknek.

Noha a filmen érződik, hogy már harminc éve készült, még mindig érdekes, és megítélésem szerint mértékadó alkotás az ismeretterjesztés területén.

1