Két film egyben

2021.09.30 19:35 Eastern79 Olvasottság: 138x

2

Ez a film sokkal több, mint egy tucat thriller, és valószínűleg csak azért kapott annyi rossz kritikát, mert manapság olyan magas az emberek ingerküszöbe, hogy ha nem folyik literszámra a vér, vagy nincs az egekbe szökő brutalitás, akkor az már nem is "igazi" thriller.

Azonban az ember belső folyamatai néha sokkal ijesztőbbek tudnak lenni, mint némi vér és belsőség. Az Amy Adams által zseniálisan megformált karakter is valójában saját elméjének foglya, hiszen pszichológus létére képtelen volt feldolgozni szerettei halálát. Az agorafóbia következtében börtönévé vált ház tulajdonképpen egy metafora, ami a fájdalomtól ideiglenesen megzavarodott elméjét jelképezi. Maga a betegség pedig a lelki gyötrelmeinek következménye; érzelmeinek manifesztációja.

Amikor sokáig valamilyen illúzió foglyai vagyunk, csak egy traumatikus esemény tud visszarántani bennünket a valóságba, és ez a történet erről szól. A gyilkosság valójában "csak" egy kiváltó ok, ami furcsamód segít túllendülnie a gyászfeldolgozásba belefáradt nőnek az illúzióin. Ha a lélektani oldalát nézzük, akkor igenis egy óramű pontossággal összerakott alkotásról beszélhetünk, ami nem lett volna az, ami Adams játéka nélkül.

Gary Oldman vagy Julianne Moore alakítása pedig azért tűnik kevésnek óriási tapasztalatukhoz képest, mert szándékosan vették kicsit valószerűtlenre a figurát, éppen azt érzékeltetve ezzel, hogy ők kívülállók, hiszen a házon, vagyis a nő elméjén túlról érkeztek, ezért tudat alatt fenyegetést jelentettek számára.

A bűnügyi szál ötletes, az utolsó percekig valóban nem tudni, ki a gyilkos, amit csak erősítenek a sötét tónusú beállítások és a pazar zenei aláfestés. Szépen, lassan kibontott cselekményével párhuzamosan mutatja meg egy összetört lélek újjászületését, miközben egy remek krimit is végigizgulhatunk. Két film egyben, ráadásul mindkettő zseniális.