Az Arrakis nem a Tatooine

2021.10.27 14:02 e-batta Olvasottság: 2852x

16

Bárki bármit is mond, Villeneuve került a legközelebb ahhoz, hogy filmvászonra álmodja Frank Herbert klasszikusát. Lynch-nek beletörött a bicskája, Jodorowskynak pedig fel kellett adnia a tervasztalnál. A tévésorozatokat inkább hagyjuk, a Dűne kizárólag széles vásznon hatásos! Az október 26-i bejelentés alapján pedig el fog készülni a második rész is, bár egészen 2023-ig várnunk kell rá. Addig pedig életben kell maradnunk, de ha csak ez az egy motivációm lenne, akkor is megérné, mert a film nagyon közel áll ahhoz, ahogyan én elképzeltem a szereplőket, Herbert univerzumát, a sivatagbolygót, az Ibad-szemeket.

Miután megnéztem a filmet (többször is), rengeteg kritikát elolvastam, és bár többségben vannak a gratuláló, pozitív sorok, kiolvasni néhol az ellenérzéseket, főleg a sztori kettévágása kapcsán, a szereplők karakterábrázolásának hiányosságain (én nem tapasztaltam ilyet, bár Jason Momoa a szerepéhez képest több játékidőt kapott, mint Stellan Skarsgård Harkonnen bárója) és a herberti világ bonyolult berendezkedésének leegyszerűsítésén (ezt sem tapasztaltam, mert bár nem tudunk meg sokat pl. a császárról – aki meg sem jelent a filmben – és döntésének okairól, vagy nem jelenik meg a filmben a Corrino-ház, a Guild navigátorok, a Tleilax bolygó génmanipulátorai stb.), de ez nem is baj, mert mi maradna akkor a későbbiekben?

Nagyon reménykedem abban, hogy Herbert univerzumát sikerül olyan szinten megragadni, hogy felvegye a versenyt a jelenleg egyeduralkodó Marvel-multiverzummal, amelyet a DC-univerzum is csak meglegyinteni volt képes, mivel Herbert világa legalább annyira nagyívű, szerteágazó és sokrétű, mint a Marvel képregények világa.

Timothée Chalamet még mindig pofátlanul fiatal, de kell is ahhoz, hogy gond nélkül eljátsszon egy 15 éves trónörököst, akit nemcsak az apai örökség nyomaszt, hanem nyakába kapja a sokkal ijesztőbb és felkavaróbb anyai hozományt is; a film belefulladhatna egy felnövéstörténetbe is, de szerencsére elkerüli ezeket a buktatókat, mert hiába Chalamet elképesztő kisugárzása és öntudatlan vonzereje (a fiú egyszerűen nincs tisztában azzal, hogy születésekor nyakon öntötték egy vödör charme-mal), a mellette felbukkanó szereplőgárda gondoskodik arról, hogy ne csak róla szóljon a történet.

Rebecca Ferguson a másik nagy név, aki meglepetést okoz, egyetlen arcrezdülésével is képes egész történeteket elmesélni, az "anya és fia" jelenetek a film legjobb jelenetei. A kedvencem a Gom Jabbar próbatétel, a hideg is kiráz tőle, és nem bírom eldönteni, hogy ki volt jobb ebben a jelenetben, az anya vagy a fia. Hozzájuk képest haloványabb ugyan, de még így is erőteljes Oscar Isaac apafigurája, Zendaya viszont teljesen elhalványult az álomlány szerepében, róla szinte semmi sem derül ki, még az sem, hogy miért katalizátora az Atreides-örökös döntéseinek.

Ennek ellenére nem vagyok csalódott, sőt inkább felpörgetett a film, nekem nagyon hosszú lesz ez a két év, majdnem úgy érzem magam, mint 2015-ben, amikor megnéztem a Baahubalit, és azt hittem, egy év múlva láthatom a második részét, aztán kiderült, hogy csak 2017-ben mutatják be (és ott a két filmet egyszerre forgatták le, nem úgy, mint a Dűne második részét, ahol még a forgatási nehézségek, vagy bármi más is beleszólhat a 2023-as bemutatóba).