2022.01.27 14:48 Kóborló Olvasottság: 126x
1

A katonaságra várva

Olvastam már erről a filmről, és ami miatt felkeltette az érdeklődésemet eme alkotás, az az volt, hogy a készítők megpróbálták reálisan ábrázolni azt a lehetőséget, hogy miként is viselkedne egy átlagember, ha megtörténne egy efféle katasztrófa, mint ami a történet alapját képezte. Vagyis ez volt a lényege annak, amit olvastam a filmről, és be kell hogy valljam, nekem ennyi már elég volt ahhoz, hogy másfél órát rászánjak a filmre. Az, hogy mennyire is érte meg, nos, röviden: annyira sajnos nem.

Kezdjük a történettel. Finoman szólva sem túl eredeti, hisz szinte minden horrorrajongó legalább tíz hasonló alkotást fel tudna sorolni eme témakörből (vagy még többet is). Tehát a történetét eredetiséggel nem nagyon vádolhatjuk, viszont akkor mivel lehetett volna mégis izgalmasabbá tenni a filmet? Mondjuk, ha a készítői képesek lettek volna beleszőni az átlagember fájdalmát, kétségbeesését és veszteségeit a történetbe. Tulajdonképpen még a film első húsz percében, ha csupán töredékeikben is, de ezek a dolgok még úgy-ahogy megtalálhatóak. Aztán jön az igazi feketeleves, merthogy eme fentebb felsorolt dolgokat nemcsak hogy teljesen kilúgozták a további játékidőből, de - a szereplők hathatós közreműködésével - totálisan az ellentéteként kezdtek működni. A történet főhőse Jim, akit Jay Hayden alakít, s akit még a film legelején hatalmas veszteség ér, de csupán pár nap után már úgy viselkedik, mintha semmi sem történt volna, vagy legalábbis mintha évekkel ezelőtt élte volna át azokat az eseményeket. Na itt éreztem elsőként azt, hogy palira lettem véve azzal kapcsolatban, hogy a film elsősorban azt hivatott bemutatni, hogy egy átlagember miként is élne meg egy olyan eseménysorozatot, ami a film alapját szolgáltatja. De nem akarom csak a főszereplőt alakító színészt kárhoztatni emiatt, mert sajnos a további színészek is kritikán alul teljesítettek. Átlagembereket kellett volna alakítaniuk egy nem épp átlagos helyzetben, ehhez pedig semmi másra nem lett volna szükség, minthogy némi drámaisággal kellett volna felruházniuk a karaktereiket. De mindez nagyon nem sikerült.

A katonaságra várva

A készítők kimondottan alacsony költségvetésből dolgoztak, viszont azon meglepődtem, hogy aránylag egész jól sikerültek a sminkek és az elmaszkírozások a filmben. Viszont itt említeném meg, hogy nagyon is meglátszott az, hogy a készítők még nagyon babacipőben totyoghattak a felvételek idején, hisz pár olyan ordas, hatalmas baki is tarkítja a végeredményt, amit csak az nem szúr ki elsőre, aki nem nézte a filmet. Általában nem nagyon szokott felzaklatni, ha egy filmben van pár baki, na de itt azért annál többről volt szó, merthogy eme bakikkal próbálták a film feszültségét növelni. Kérdem én, ekkora volt a készítők közt a kreatív csőd?

Számomra nagy csalódás volt a végeredmény, még a tucatfilmes felhozatalhoz sem nagyon ér fel a kategóriájában.

horror | sci-fi | thriller

Montgomery megyében felrobban a vegyi üzem, a baleset miatt mérgező gáz kerül a levegőbe, ami a legtöbb lakost vérengző őrültté változtatja. Pár lakónak sikerül... több»

1