Luca Guadagnino merész és nagyszabású tervet valósított meg ezzel a filmmel, ami részben sikerült, de nem lett hibátlan. A közönség és a kritikusok körében is lettek rajongók és heves ellenzők, attól függően, kit varázsoltak el a film erősségei, és kit csaptak inkább arcul a hibák.
Engem lenyűgözött és elborzasztott a világa, a hangulata, ez alapból nem rossz egy horrornál.
Tény, hogy meghaladja az egyszerű remake elvárásait. Nem veszi át Argento a maga idején újító és egyedi eszközeit, ami sok várakozót csalódással töltött el. Harsány helyett sivár, szürke, de grandiózus a díszlet, amiben ütőssé válik a testhorror. Kibővíti a misztikus hátteret, többet tudunk meg a boszorkányok közösségéről. Felkeltette bennem a kíváncsiságot a mitológiája iránt, amit a régi film nem igazán. Egy boszorkány anyaistennő magára találása és felemelkedése, ami egyensúlyt teremt az értékekben, kétségkívül monumentálisabb és érdekesebb téma, mint egy fiatal lány, aki legyőzi a gonoszt. Érthetően alkalmazza a film a táncot és az álmot mint misztikus-szimbolikus csatornát. A jelentéstartalom is tágabb: határozottabban szeretne mondani valamit a világ női és férfi pólusáról.
Sajnos, amíg a film misztikus horrorelemei és hangulata betalált, és rajongókat vonzott be, addig az erőltetett társadalmi-pszichológiai mondanivalót szolgáló részek csak viszik a játékidőt, megtörik a ritmust és kérdéseket hagynak a nézőben. Szakértő filmesztétákat kell olvasni ahhoz, hogy megértsük, hogy jön ide a politika, a terrorizmus, az öreg pszichológus élettörténete stb. Egy jó film kevesebbet magyaráz, de könnyebben érthető. A férfi ellenpólus megjelenítése így dagályos és zavaros lett.
A nőkkel foglalkozó és az igazi horrorjelenetek lendítik tovább a filmet. Megfelelő töltöttségűek látvánnyal is, jelentéssel is, ami együtt elég ritka a műfajban. (Az első ilyen váratlan és brutális rész helyet kaphat a horrortörténelemben.) Szép ívben haladnak a tetőpontig. Megrendítő, felemelő, mégis ízig-vérig horror a szertartás-összecsapás-lezárás csúcsjelenete, de megértem azokat, akik itt már elveszítették a fonalat (és a türelmüket) a társadalmi és történelmi mellékvágányok miatt. Bőven elég mélysége és gondolatisága lenne ezek nélkül is a filmnek, rövidebb, tömörebb, határozottabb vonalvezetéssel. A légkör, a nézőben keltett érzések erősek, megfelelő hordozóerővel bírnak. Sok vágással igazi mestermű lenne, mint Lars Von Trier alkotásai, de így is örülhetünk, hogy elkészült. Kevesen próbálkoznak a horror műfajában szintet lépni.
63 Sóhajok (2018)
fantasy | horror | misztikus | thriller
1977-ben egy fiatal amerikai táncos, Susei Bannion Berlinbe költözik, hogy csatlakozzon egy világhírű tánctársulathoz. Érkezését követően a társulat egyik tagja rejtélyes... több»
Szereplők: Chloë Grace Moretz, Tilda Swinton, Dakota Johnson, Sylvie Testud, Mia Goth
