Egyszeri fogyasztásra!

2022.07.27 19:06 Interfectorem Sabnock Olvasottság: 309x

2

Laurent Perez lassú dallamaira elindul a film, amit Christian Carion írt és rendezett.

Az apa, aki összesen kétszer vesztette el a fiát: egyszer, mikor a munkáját választotta a családja helyett, egyszer pedig mikor szőrén-szálán eltűnt egy táborból. Edmond (James McAvoy) és Joan (Claire Foy) mindent megtesz, hogy megtalálja gyermekét, miközben megpróbálják megfejteni az okot, hogy ki, vagy kik állhatnak az elrablás mögött.

Ed és Joan elváltak, mindkettőjüknek új párja van. Ami újra összehozza őket, az fiuk furcsa, félelmetes és titokzatos eltűnése. Ed a rendőrséggel együttműködésben próbálja kideríteni mi történt, mert nem lehetetlen, hogy a férfi olajipari érdekeltségei jelentik az aljas indítékot. A kétes megítélésű főhős igyekszik izomból felgöngyölíteni az ügyet, ahol mindenki gyanús, beleértve ex-neje jelenlegi társát is. A borús képek, a nyomasztó helyszínek, és a leplezetlen agresszió megidézik a nordic-noir hangulatot, a film mégsem képes igazi, brutális, és erőteljes feszültséget teremteni. A jelenetek néhol olyan sötétek, hogy nehezen kivehetők az akciók. Bár felvetődik annak a lehetősége, hogy a bűneset egy elit társasághoz kapcsolódik - egy ponton rejtélyesen leállíttatják a nyomozást -, végül nem derül fény arra, milyen összefüggés (mert biztos, hogy volt) volt az embercsempészek és a felsőbb körök tagjai között.

Igazság szerint a történetben nem sok érdekesség rejlik. Kicsit krimi, kicsit whodunit, de a cselekménye egyszerű és a plot-point-ok közötti időt sem tudták izgalmasan és tartalmasan kitölteni. McAvoy a forgatás során színésztársaival ellentétben nem kapott forgatókönyvet, vagyis valóban maga próbálta felgöngyölíteni az ügyet, mit sem tudva arról, a forgatókönyv szerint mi történt. Nagyjából, mintha videóra vették volna, ahogy próbál kijutni egy szabadulószobából. Kétségkívül érdekes tapasztalat lehet ez mindenki számára, de filmként ettől még nem fog működni. Nagyon erős vízióval, logikus gondolkodással és elszántsággal kell bírnia egy rendezőnek, hogy ilyesmit jól megvalósítson. El lehetett volna (kihagyott ziccer) vinni politikai-thriller felé, amennyiben tényleg Edmond munkája miatt, okkal rabolták el a fiát. A kérdésekre a válaszokat szinte egy "mert csak" indoklással zárják le, és ez ma már kevés.

Lehetett volna egy sima bosszúfilm is (aminek talán eleve szánták) McAvoy karakterével a középpontban, aki a megőrülés szélén áll. Ezt a színész jól hozza, de akármennyi erőt is ad a szülői gondoskodás és aggódás, megint egy irreális, na meg eleve nem szimpatikus figurát sikerült létrehozniuk, aki egyszemélyes hadseregként tizedeli a gyakorlott és teljesen felfegyverzett maffiát. Az, hogy az ex-felesége új barátját rendesen és módszeresen elkalapálja, inkább a jellemrajz miatt fontos. Mást jelent felindulásból megagyalni egy középkorú építészt, mint módszeresen leszedni a fia fogvatartóit. Claire Foy-ról nehéz bármit mondani… A tipikus ideges és aggódó anya, aki nem viszi előre a cselekményt, és összességében az egész annyira McAvoy köré épült, hogy mást nemigen vettek számításba. Súlytalannak hat a történet egy erőltetett főszereplővel, amiből egy műfaji katyvasz született. Christian Carion el akarta készíteni a maga skandináv klasszikus és misztikus thrillerét, de beletört a szalonnázó bicskája.

Pedig a hangulatteremtés terén ígéretesnek tűnt: a kihaltnak látszó, kopár természeti tájak, szürke dombok, szomorkás időjárás, a szabad, tágas helyek kontrasztban állnak a tömött erdővel és a klausztrofóbiát okozó szobabelsőkkel. Az egységes, többnyire fakó színek vizuálisan megalapozzák a nyomasztó és fullasztó miliőt. Kár, hogy az a benyomásunk, hogy a fényerő minimalizálásával akarták egyre komorabbá tenni a szituációkat, mert így a vázlatos szkript csak a képi világ farvizén képes evezni.

És ott sem teljes csapás számmal.

Egy kihagyott lehetőség, ami elúszott.

Bye-bye!

Keksz és bubis víz a kedvenc fotelemben!