Hallucinációk Hellraiser módra

2022.12.06 17:56 Kóborló Olvasottság: <100x

0

A Hellraiser szériának az ötödik felvonására sikerült elérnie azt a nem túl fényes kitüntetést, hogy egyből videóra készítsék, és ez igencsak meg is látszik a végeredményen. Annak idején, amikor először találkoztam ezzel a szériával, én a negyedik részig láttam, és amik utána érkeztek, valahogy nem keltették fel az érdeklődésemet. Ez elsősorban azért lehetett, mert valahogy nem igazán szoktam nagyra értékelni azt, hogy ha egy több részből álló horrorfilmes sorozat soron következő részében már a forgalmazok sem látnak annyi fantáziát, hogy megpróbálják legalább korlátozott számban mozikba küldeni. Továbbá olyan rossz véleményeket olvastam anno azokról a részekről, melyeket videora szántak, hogy finoman szólva sem jött meg a kedvem hozzájuk. De most az elmúlt pár hétben folyamán elkezdtem újranézni a teljes szériát és ez elsősorban amiatt is került a figyelmem kereszttűzébe, mert 2022-ben érkezett egy új Hellraiser film, és hát úgy gondoltam hogy csak úgy tudnám majd azt a filmet reálisan értékelni, ha azon részeken is végigmegyek, amelyek ez eddig, a fentebb írt okok miatt kimaradtak. Így hát nézzük csak, hogy mit is tartogatott számomra a Hellraiser: A pokol démonjai című rész.

Már a film elején látható stáblista során kissé elkezdtem reménykedni, hisz főszerepben az a Craig Sheffer látható, aki már egy korábbi Clive Barker filmben (az 1990-es Az éjszaka szülöttei) főszerepet vállalt, és ha nem is volt annyira kiemelkedő abban a filmben az alakítása, de legalább némi jellegű fogalma lehetett arról, hogy mit is várnának el tőle a Barker-rajongók. Ez persze azért nem teljesen igaz, hisz ennek a résznek az elkészítésében, Clive Barker semmilyen formában nem vett részt. A másik pozitív meglepetésem a film elején látható stábtagok mazsolázgatása közt az volt, hogy a rendezői széket az a Scott Derrickson töltötte be, aki a későbbiekben igazán fogyasztható horrorfilmeket is készít majd (Ördögűzés Emily Rose üdvéért, illetve a Sinister). Tehát nem feltétlenül éreztem azt, hogy annyira el lesz rontva ez a film, mint amit oly sokan felvázoltak vele kapcsolatban. Sajnos tévedtem!

Kezdeném a negatívumok özönét, mondjuk a film történetével. Számomra elég meglepő volt az, hogy szinte nulla felvezetéssel belecsapnak egy afféle mészárszék helyszíni szemléjébe, ahol egyértelműen felfedezhetőek az immáron tipikusnak is nevezhető Hellraiseres stílusjegyek. Mondjuk mivel ezzel sokat nem igazán kezdenek majd a továbbiakban, elkönyveltem magamban, hogy ez a sztori egyfajta nyomozgatós, sok esetben a horrort a háttérbe szorító krimi lesz majd. Mondjuk már ezt is némi fajta csalódásnak értem meg, hisz nem túl szerencsés dolog az, ha egy olyan horrorszériának, mint mondjuk a Hellraiser, pont azt a részét szorítják a háttérbe, ami a sava-borsát jelentette az eddigi részek folyamán. Azért nagy ritkán beleszőttek a készítők egy-egy röpke jelenet erejéig néhol egy-két cenobitát (amiket a legtöbb esetben a 2000-es évek legolcsóbb CGI technológiájával próbáltak eladni a nézőnek), mondanom sem kell, szinte nulla sikerrel. Hatalmas probléma mindebben, hogy a történet elképesztően unalmasra sikeredett, és igencsak nehezen tudtam ébren tartani magamat közben, ugyanis teljesen érdektelenné vált számomra a történet. A film feszültségadagolása szinte egyenlő a nullával, és ez elsősorban amiatt történhetett meg, mert a film mindenképpen a főszereplőt akarta a középpontba állítani, és ezáltal teljesen mindegy, hogy ki és hogy hullik el időközben mellőle, teljesen rezzenéstelenül konstatáljuk mindezt.

Számomra az egyedüli pozitívum ebben a történetben csak annyi volt, hogy néhol azért képes volt azt elérni, hogy feltegyem magamban a kérdést azzal kapcsolatban, hogy ez akkor most a valóság, vagy csupán hallucinációk sora.

Úgy érzem, hogy az eddigi öt Hellraiser film közül ez hordozza magán a legkevesebb úgynevezett Hellraiseres hangulatot, és emiatt nem is tudom jobbra értékelni, mint két csillagra.