Karácsonyi galiba

2022.12.30 17:34 BRANTON Olvasottság: 686x

3

Tommy Wirkola azon kevés rendezők egyike, aki véleményem szerint még sosem csinált kifejezetten rossz filmet. Voltak jobban és kevésbé jól sikerült alkotásai, de mindig volt bennük valami, ami miatt lehetett szeretni őket. Hol a tróger humor, hol az eszeveszett brutalitás és pörgés, hol ezen három jellemző kombója. A Vérapóban megtalálhatjuk mind a három imént felsorolt dolgot, de egyiket sem százszázalékosan használva.

Nézzük a sztorit.

Egy csapat zsoldos kíván betörni egy gazdag család házába, ahol éppen a Mikulás is intézi a saját dolgát. Vagyis intézné, ha a rosszfiúk nem avatkoznának közbe. Vagyis a rosszfiúk intéznék a dolgukat, ha a Mikulás nem avatkozna közbe. A két oldal ütközik egymással, elméletileg és gyakorlatilag is, avagy így kapjuk meg a Die Hard – Nincs drágább a betörők életénél, avagy a Vérapó című filmet. A film elég lassan indul, de legalább nem indokolatlanul lassan. Megkapjuk a szokásos karácsonyi filmekre jellemző kis felvezetésünket, majd azután belecsapunk a lecsóba. Amiben a film talán a legjobban teljesít, az érdekesmód se nem az akció, se nem a vígjáték, hanem maga a casting. Idejét sem tudom, mikor láttam ennyire helyénvaló színészbrigádot. John Leguizamo erre a szerepre született, gyönyörűen hozza az antagonistát, aki egyszerre kattant és komoly, vagy ha úgy tetszik: komolyan kattant. Figurája nem a legeredetibb gonosz, ámde ott van a legszórakoztatóbbak között. Van egy David Harbourunk is, akinél jobb, erre alkalmasabb színészt nem is találhattak volna. Harbourt legtöbben a Stranger Things című (szerintem indokolatlanul körbeszopott) sorozatból ismerhetik, jómagam viszont a 2014-es, Liam Neeson főszereplésével készült, eszméletlenül rideg atmoszférájú Sírok közöttben szerettem meg. Kiválóan hozta a mindennél kegyetlenebb emberkereskedőt. Sokszínű színész, aki még mindig nincs azon a polcon elhelyezve, mely megilleti őt. Itt most a másik oldalon áll, viszont az alakítása hibátlan itt is. A karaktere kiválóan lett megírva, igazi szabadszájú, kilencvenes évekre emlékeztető figura. A harmadik, akit kiemelnék (egyébként itt tényleg mindenki jó), az Beverly D'Angelo, aki a Chevy Chase-féle Vakáció-filmekből lehet ismerős a nézőnek. Beverly brillírozik a Vérapóban, zseniálisan pofátlan karaktert kreáltak neki az alkotók. Szövegkörnyezete, meg úgy összességében a film humorvilágának szövegkörnyezete kiválóan lett felépítve, csípős, 18-as karikát bőven kiérdemlő, csattanós verbális pofonokat kapunk. Hatalmas pozitívum az, ha egy film nem öncélúan szabadszájú, hanem ok-okozat rendszerrel játszik. Ez itt nagyszerűen lett megjelenítve, hiszen körülbelül ez a reális viselkedés, ha éppen túszul ejtenek (pár pillanattól eltekintve). Cam Gigandet karaktere is kifejezetten megmosolyogtató, tipikus amerikai nagymenő csávó, aki amúgy nyafizik egy olyan helyzetben, amikor meg kellene mutatnia, hogy igazán erős férfi. Kapunk egy kis médiafricskát is, méghozzá a beképzelt kis influenszer kölyök képében. A család további tagjai is remekül funkcionálnak a filmben, kivéve akkor, amikor beüt a Disney-effektus. Mit is értek Disney-effektus alatt? Azt a cukormázas, 6 éven aluliak számára (sem) ajánlott, babapuki-deffektust, amely cefetül nem illik bele egy olyan filmbe, amely félpercenként dobál vulgáris kifejezéseket, plusz horrorfilmeket megszégyenítő brutalitással dolgozik. Nekem ez sajnos nagyon sokat elvett a teljes egészből, de annyit mégsem, hogy rossznak tituláljam a filmet. Akciójelenetei frappánsak és nyersek, poénjai, ha betalálnak, akkor nagyon betalálnak Wirkolának. A kelleténél talán egy 10 perccel hosszabb lett ez a mozi, viszont egy percig sem unatkozhatunk, maximum vakarhatjuk a fejünket, a már fentebb említett gyerekesség miatt. Akcióból és humorból többet, cuki-muki pillanatokból kevesebbet el tudtam volna viselni. A popkulturális utalások helyükön vannak, betalálnak, főleg a Die Hard Blu-Ray-es, azon konkrétan sikerült is nevetnem. Nem annyira gázosak a sokak által sokat említett szóviccek sem, szerintem helyük van itt, főleg azért, mert kellően tróger módon vannak megírva. Instant klasszikus is lehetne, ha a stúdió nem köti meg direktorunk kezét. Egy 10-15 évvel ezelőtti Wirkola micsoda vérfürdőt csinált volna ebből! A szép az, hogy sok panaszra így sincs okunk, de azért ott lehet bennünk az az érzés (bennem biztosan!), hogy lehetett volna ez sokkal elszálltabb menet is. Sebaj, Télapó itt van, jó a dumája! Egyszer bőven jó móka a Vérapó, de nem lepődnék meg, ha előfordulna, hogy sokan sokszor előveszik majd ezt egy Blu-Ray-en később karácsonykor – csak hogy stílszerű legyek! Ki tudja, lehet, hogy én is ebbe a csoportba tartozom majd.