Okosan a randikkal! Mimi Cave nevét biztosan meg fogom jegyezni, mert amit itt letett az asztalra, az a 2022-es év egyik legkiemelkedőbb darabja. Mimi Cave megrendezte a Fresh című filmet, méghozzá Lauryn Kahn forgatókönyve alapján. Kahn eddig nem sok mindent tett le az asztalra, csupán 3-4 filmnek írta meg a forgatókönyvét, Cave-nek pedig ez a legelső rendezése, de micsoda elsőfilmes bemutatkozás ez! Kahn és Cave (jól hangzik!) stílusa összeért, megszületett a kifejezetten friss Fresh. Főszerepben Sebastian Stan és Daisy Edgar-Jones, akik között remek a kémia, mind a ketten brillíroznak. Ügyesen alakítják a sablonos romantikus komédiák sablonos karaktereit, ám amikor a filmben megtörténik a műfajváltás, úgy ne... több»
Karácsonyi galiba Tommy Wirkola azon kevés rendezők egyike, aki véleményem szerint még sosem csinált kifejezetten rossz filmet. Voltak jobban és kevésbé jól sikerült alkotásai, de mindig volt bennük valami, ami miatt lehetett szeretni őket. Hol a tróger humor, hol az eszeveszett brutalitás és pörgés, hol ezen három jellemző kombója. A Vérapóban megtalálhatjuk mind a három imént felsorolt dolgot, de egyiket sem százszázalékosan használva. Nézzük a sztorit.
Egy csapat zsoldos kíván betörni egy gazdag család házába, ahol éppen a Mikulás is intézi a saját dolgát. Vagyis intézné, ha a rosszfiúk nem avatkoznának közbe. Vagyis a rosszfiúk intéznék a dolgukat, ha a Mikulás nem avatkozna közbe. A két oldal ütközik egy... több»
Eseményhorizont 2047-ben járunk. Az Event Horizon felderítőgépezet évekkel ezelőtt nyomtalanul eltűnt, ám most jeleket küld, pontosabban sugároz. Egy csapatnyi űrhajós elindul, hogy kiderítsék, mi is történt pontosan az űrhajóval. Velük tart maga a hajó tervezője is, Dr. Weir (Sam Neill), aki talán nem is az, akinek mutatja magát. A csapat még csak nem is sejti, hogy miféle veszély leselkedik rájuk. 1997-ben Paul W.S. Anderson még a remekül induló, aztán csúfos kudarcot szenvedő Kaptár-quadrológia előtt elkészített egy kultstátuszt kiérdemlő sci-fi-thrillert, a Halálhajót. Anderson filmje nem nevezhető túlságosan eredetinek, viszont rendkívül friss és üde módon játszik a már bevált, konvencionális műfaji el... több»
A csilliárdokat érő bűvésztrükk 2009-ben James Cameron megalkotta az Avatar című filmet, amely egy rendkívül fontos lépcső volt a mozitörténelemben. Történetét tekintve alapvetően nem mutatott újat, viszont a filmes látványt új szintre emelte. Csodálatos színvilág, remekül kidolgozott mesevilág, emellett egész jól funkcionált nem csak kalandfilmként, hanem a maga módján egy újfajta természetfilmként is. Lehetett volna a címe akár az is, hogy Az élővilág Cameron szerint. Nos, direktorunk minden igyekezete meglátszik az Avatar második részén, mert habár messze nem érezni azt az innovatív hatást, mint 13 éve, de fejlődést a látvány terén tapasztalhatunk. Ha nagyon őszinte szeretnék lenni, s mivel nagyon is az vagyok (Kedves O... több»
Ezt miért így kellett befejezni, Kevin? (Spoileres kritika, kibeszélő!) A kilencvenes évek elején Kevin Smith potom összegből forgatta le első filmjét, a nagy sikert arató és egy bizonyos rétegben kultstátuszt élvező Shop-stopot. Miről is szólt a Shop-stop? Két huszonéves fiatalemberről, akik elmélkedtek az életről, megbeszélték, hogy milyen rossz is, mekkora szívás, de azért élvezték is. Elsütöttek pár rohadt nagy poént, amin a néző kacarászott. Ó, szólt az még rengeteg mindenről! Barátságról, szerelemről, kitartásról és összeomlásról is, Kevin Smith sajátos filmnyelvén, amit valaki vagy nagyon szeret, vagy valaki nagyon, de nagyon utál. Különlegessége a fekete-fehér képi világ volt még, de mint az később kiderült, a költségvetés szerénysége miatt alakult úgy. ... több»
74 Friss (2022)
Mimi Cave nevét biztosan meg fogom jegyezni, mert amit itt letett az asztalra, az a 2022-es év egyik legkiemelkedőbb darabja. Mimi Cave megrendezte a Fresh című filmet, méghozzá Lauryn Kahn forgatókönyve alapján. Kahn eddig nem sok mindent tett le az asztalra, csupán 3-4 filmnek írta meg a forgatókönyvét, Cave-nek pedig ez a legelső rendezése, de micsoda elsőfilmes bemutatkozás ez! Kahn és Cave (jól hangzik!) stílusa összeért, megszületett a kifejezetten friss Fresh. Főszerepben Sebastian Stan és Daisy Edgar-Jones, akik között remek a kémia, mind a ketten brillíroznak. Ügyesen alakítják a sablonos romantikus komédiák sablonos karaktereit, ám amikor a filmben megtörténik a műfajváltás, úgy ne... több»