Ezt miért így kellett befejezni, Kevin? (Spoileres kritika, kibeszélő!)

2022.12.02 16:06 BRANTON Olvasottság: 290x

2

A kilencvenes évek elején Kevin Smith potom összegből forgatta le első filmjét, a nagy sikert arató és egy bizonyos rétegben kultstátuszt élvező Shop-stopot. Miről is szólt a Shop-stop? Két huszonéves fiatalemberről, akik elmélkedtek az életről, megbeszélték, hogy milyen rossz is, mekkora szívás, de azért élvezték is. Elsütöttek pár rohadt nagy poént, amin a néző kacarászott. Ó, szólt az még rengeteg mindenről! Barátságról, szerelemről, kitartásról és összeomlásról is, Kevin Smith sajátos filmnyelvén, amit valaki vagy nagyon szeret, vagy valaki nagyon, de nagyon utál. Különlegessége a fekete-fehér képi világ volt még, de mint az később kiderült, a költségvetés szerénysége miatt alakult úgy. Emellett az sem elhanyagolható tény, hogy a fekete-fehér szimbolizálja az életet (a film hangulatát is), egyszer fent, egyszer lent. Remek vígjáték és dráma egyszerre, vagy ha úgy tetszik, kiváló filmszatíra. Egy évtized is eltelt, amikor ugyanis elkészült a film második része, a Shop-stop 2. A kultikussá vált első rész után egy merőben más folytatást kaptunk. Sokkal könnyedebb, felszabadultabb, és inkább poénokra fókuszáló darabot, melyben azért még mindig benne volt az élet sava-borsa, a mondanivaló, a szív és nem utolsó sorban a lélek is. Felejthetetlen szócsatákból nem egy, nem kettő és nem is három akadt benne, hanem körülbelül harminc, és mind odaszabott. Kiemelhetnénk a küszöbmajmos jelenetet, de a Star Wars vs. Gyűrűk Ura eszmecserét még valószínűleg azok is ismerhetik néhányan, akik nem látták teljes egészében a második részt. Úgy jellemeztem a második részről szóló kritikámban: „Más tészta, mint az első, de még mindig finom!” Tartom továbbra is, hatalmas kedvenc mind a két film! Kevin Smithnek voltak még egész jó alkotásai, de aranytojást tojó tyúknak mindenképp a Shop-stop-széria számított. A 2010-es években Smith filmjein érezni lehetett, hogy teljesen más irányt vett nem csak műfajilag, de mintha a filmezés iránti szeretete is lankadt volna. A Két kopperre, a Veszett világra, vagy éppen a Zack és Miri pornót forgatra (habár ez még a 10'-es évek előtt készült) a kutya sem emlékszik, a 2014-es Agyar című filmre pedig bárcsak ne emlékeznénk mi, akik láttuk. A 2019-es Jay és Néma Bobról ne is ejtsünk egy szót sem inkább! Az idén megjelent a Shop-stop harmadik részének előzetese, pontosabban júliusban, melyről sejteni lehetett, hogy nem lesz épp egy leányálom. Arra viszont nem voltam felkészülve, hogy ilyen módon gyaláz meg két kultikus filmet maga a szülőatya, Kevin Smith.

Több év eltelt az előző rész óta, hőseink megfáradtak, gyötrődtek is egy sort. Becky és gyermeke halott, Dante csak folyik, mint a folyó, mert hiába van ott neki Randal, no meg a Quick Stop, Becky és közös gyermekük halála után az élet nem ugyanaz, mint volt. A tragikus eseményektől eltekintve a napok ugyanúgy telnek, mint eddig. A két prosztó, Jay és Néma Bob szintén maradt a régi, az előző részben bemutatkozó szerencsétlen Elias itt egy, inkább nem is írom le, hogy mit csináltak belőle, mert az nyomdafestéket nem tűrő lenne. Egy napon Randal szívrohamot kap, majd miután túléli, arra jut, hogy kiöregedett, de még semmi emlékezeteset nem tett le élete során. Egyébként az útkeresés egy főmotívum volt az egész szériában, csak itt megspékelték egy adag „öreg vagyok én már ehhez” típusú feelinggel. Nem is rossz ötlet ez, bőven olyan alapanyag, amely okos használatával rengeteg érzelmet, röhögőgörcsöt lehet kiváltani a nézőből. Miről is szól az új rész? Röviden: az elmúlásról, s annak feldolgozásáról. Ha a széria szögegyenesen egy dráma lenne, nem rendelkezne egy olyan első résszel, amely dramedy (dráma és vígjáték) volt, egy olyan másodikkal, amely szögegyenes vígjáték volt, akkor azt mondanám, hogy a harmadik rész egy gyengébb folytatás, de még teljesen oké kategóriába esne. Így viszont egy rémgyenge, szándékoltan, azaz öncélúan sokkoló befejezést kaptunk. Kevinnek elgurult a gyógyszere, mert habár Becky és gyermeke halála is elég meredek húzás, de arra azt mondanám még, hogy rengeteg mindent ki lehetett volna hozni a dráma műfaj síkjain belül. Az viszont, hogy utána egy teljesen idétlen, Shop-stop idegen borzadályt hoztak össze Smithék, arra nincs bocsánat. Miért is írom ezt? Azért, mert ez a film egy befüvezett, minden normalitást kiölő, helyette öncélúan sötét alkotás lett. Próbálkozik vígjáték lenni, közben meg nem is rosszak a drámai húzások, de minden drámai és könnyes szem nélkül kibírhatatlan részhez jön egy olyan baromira idétlen szcéna, amely nem csak hogy stilisztikailag nem illik oda, hanem ráadásul illetlen is. Az első Shop-stop annak idején nagyon ügyesen keverte a két műfajt, normális emberi keretek között, a második (amely egyébként egy parádés vígjáték, ha még nem írtam volna) film végére is ügyesen lett odaszőve a dráma, itt viszont túlment minden határon az alkotógárda. Két nagy szívfájdalmam van, csak hogy stílszerű legyek. Az egyik az, hogy nem csak a film „karakteridegen” magától, hanem maga Randal karaktere is, aki az előző két etapban egy hatalmas szívvel rendelkező, szerethető tuskó volt, itt egy szívtelen barommá válik, aki még barátja, Dante halálos ágyánál is szemétkedik. A másik nagyon nagy szívfájdalmam nem is Dante halála, hanem az az undorító viselkedés a temetésen majdnem mindenkitől, ami talán a Pitypang óvoda Katica csoportjában elmegy két turbókakaó után, de egy ilyen drámai jelenetnél egyszerűen bicskanyitogató. A lehető legrosszabb folytatás született meg a Shop-stop 3 személyében, amely méltatlan és elkeserítő befejezés. Kevin nekem egy életre elvette a kedvemet attól, hogy a jövőbeni filmjeit megtekintsem, sőt, még az emlékeimet is sikerült meggyaláznia az első két filmről. A színészek megfáradtak, a forgatókönyv néhány pillanattól eltekintve borzalmas és idegen, csak úgy, mint a karakterek. Minden jóra jut két rossz. Nem lenne ez egy rossz film (bár még ez esetben is távol áll a jótól), ha egy különálló alkotás lenne. Egy harmadik részként viszont nem funkcionál jól, sőt ezt tekintve sehogy sem funkcionál jól. Kár érte, mert az elmúlás egy gyönyörűen fájdalmas dolog, melyből gyönyörűen és fájdalmasan jó filmet lehetett volna adaptálni. Helyette lett egy fájdalmasan rossz. Egy idézettel búcsúznék, mely az első részben hangzik el Dantétól: „Nekem ma bent sem kellene lennem!”