Anno a VHS-korszak egyik igencsak ismert filmes kiadója volt idehaza a VICO. Az ismerősi körömből még most is van olyan személy, aki vagy úgy hivatkozik erre a kiadóra, hogy a sárga színű kazetták forgalmazója (ugyanis a filmjeinek egy jelentős százalékát sárga színű kazettákon hozta forgalomba a megszokott fekete színű kazetták helyett), vagy pedig a kiadó mottója kerül szóba, ami valahogy úgy hangzott hogy: „a VICO filmjei az ön kedvenc filmjei”. Amikor esti szórakozásomnak eme filmet választottam, jó párszor eszembe jutott eme VICO-s mottó a film nézése alatt, merthogy egyszerűen nem tudtam átlendülni azon, hogy egy mennyire gyenge produkcióhoz van szerencsém (és még a nosztalgia sem igazán segített rajta). Na de lássuk, hogy mit is tartogat a nézőjének a The Sleeping Car, vagy ahogy itthon bemutatták, a Vonaljegy a pokolba című film.
Röviden: nem túl sokat. Na de nézzük magát a film történetét. A film forgatókönyvét Greg Collins O'Neill készítette, akinek ez volt az első olyan forgatókönyve, melyet egymaga hozott tető alá, és hát azt kell hogy írjam, sajnos mindez igencsak látszik is a történeten. Ugyanis a fentebb említett úriembernek volt valami ötlete arról, hogy miről is kéne szólnia eme filmnek, csakhogy mindez elég látványosan megrekedt az ötlet szintjén. Merthogy ennek a filmnek nemes egyszerűséggel rossz a története. Számos értelmetlen zagyvasághoz lesz balszerencséje a nézőjének, ráadásul mindezen rossz történeti elemek igencsak csikorogva kapcsolódnak egy teljesen felejthető fő cselekményhez. Tehát summázva a film története finoman szólva sem lett jó (talán még a 90-es évek elején, amikor bemutatták idehaza videókazettán eme produkciót, akkor még talán az elfogadhatónak avagy közepesnek lehetett említeni, de szerintem már akkor sem nevezhettük volna túlzottan erősnek e téren, de persze ízlések és pofonok). Sajnos mindezen történeti hibákat sem a rendező a személye (Douglas Curtis), sem pedig a filmes tapasztalatai nem igazán tudták jobb színben feltüntetni nálam. Ráadásul mindezen negatívumokat még tovább mélyíti, hogy az operatőri munka is szintén pocsék, és a vágások terén is hagy nem kis kivetnivalót a film.
Mindezek után már csak abban tudtam reménykedni, hogy a színészi alakítások némi kompenzálást fognak nyújtani, de hiába. Pedig a film főszerepében két olyan színészt kaptam, akiknek a neveivel már találkoztam korábban. David Naughton neve számomra az 1981-es Egy amerikai farkasember Londonban cím filmből volt ismerős, míg a film női főszerepét, a gyönyörű Judie Aronson színésznő testesíti meg, akit pedig olyan korábbi filmekben láthattam már, mint az 1984-es Péntek 13. IV. részében, vagy az 1985-ös Amerikai nindzsában. Sajnos még ők sem igazán tudtak sokat hozzátenni a filmhez, mégis apróbb örömöm mindebben, hogy Judie Aronson színésznő most is hozza a szerethető figurát. Érdekes viszont, hogy a film technikai kivitelezései legalább szót érdemelhetnek, vagyis mindez pontosításra szorul, ugyanis a játékidejének az utolsó tíz percében látottak azok, amik legalább valamilyen szintű minőséget képviseltek.
Mindent egybevéve sajnos egy kimondottan rossz filmet láttam itt, ahol szinte egy percnyi izgalmat sem tartalmazott a történet számomra, és még a nosztalgiafaktor sem működött.
41 The Sleeping Car (1990)
Jason (David Naughton) a válása után megpróbál új életet kezdeni valahol messze a volt feleségétől, ezért az új élet reményében kibérel egy üzemen kívüli vonatszerelvény... több»
Szereplők: John Carl Buechler, Kevin McCarthy, Jeff Conaway, David Naughton, Judie Aronson
