Egy igencsak furcsa karácsonyi rémtörténet

2023.12.27 16:55 Kóborló Olvasottság: <100x

0

Anno még 2021 karácsonya körül kezdtem el nézni a Silent Night, Deadly Night címre keresztelt horrorfilmes szériát, amelynek az első, 1984-ben bemutatott része méltán szerepelhet sok horrorrajongó szeretett filmje közt (jómagam is kimondottan kedveltem). Aztán 2022 karácsonya körül folytattam a második és a harmadik részével, amelyek finoman szólva sem igazán értek fel a széria első felvonásához, főleg a harmadik Silent Night, Deadly Night III: Better Watch Out!-ot találtam borzasztónak. Így hát arra gondoltam, hogy az idei karácsonyi időszak sem telhet el Silent Night, Deadly Night-film nélkül, még akkor sem, ha az eddigi folytatásai igencsak pocsékra sikeredtek. Lássuk hát, hogy milyen is lett a Silent Night, Deadly Night 4.: Initiation!

Elöljáróban csupán annyit írnék, hogy nem ezzel a résszel fog a széria visszatalálni az első rész minőségéhez.

Már maga a film előzetese is komoly kakukktojás hatást ért el nálam, ugyanis valami egészen bizarrnak tűnt, amit láttam az előzeteséből. Mondjuk akik látták az első három részt, itt felmerülhet bennük az a jogos kérdés, hogy bizarrabbnak tűnhetett a film előzetese, mint mondjuk a harmadik rész esetében, ahol az addig megismert Mikulás gúnyát öltő gyilkosunk egy bádogdobozzal a fejét visszatér, hogy újra öljön? Erre azt válaszolnám igen, ugyanis a negyedik rész esetében egy egészen új történetet láthatunk, amelynek semmi kapcsolódási pontja nincs a korábbi részekhez. Az a tipikus helyzet állt elő ennél a résznél is, mint jó pár horrorfilmes szériánál, mármint hogy a címet megtartották a készítők, de túl sok köze nincs sem az alapfilmhez, sem pedig a folytatásaihoz. Mondjuk ha nem láttam volna a filmben jó pár helyen karácsonyi díszítéseket, akkor még azt sem mondtam volna meg, hogy eme rész beleillene-e a karácsonyi horrorfilmes zsánerbe.

Maga a film sztoriján is egy kisebb csapatnyi író dolgozott (S. J. Smith, Richard N. Gladstein, Arthur Gorson, Brian Yuzna és Woody Keit), de ezen írók közül végül Woody Keith (alias Zeph E. Daniel) vállalta magára a forgatókönyv megírását, amely előjáróban még jól is elsülhetett volna, hisz korábban már dolgozott jelen filmünk rendezőjével, Brian Yuznával a Félelmetes társaság- és a Bride of Re-Animator-filmek esetében, de itt sajnos valami alaposan félrement történetileg. Ugyanis a történet körülbelül úgy negyedórányi játékidő után, totálisan szétesik, és csak valahol a film vége felé kezd újra összeállni. Na de hogy mit látunk a köztes játékidejében? Azt be kell hogy valljam, hogy azon még mindig gondolkodnék, ha ez a film, avagy történet ért volna annyit. Bár azt gyorsan hozzáteszem mindezen negatívumaihoz, hogy a cselekmény kimondottan igényli a néző figyelmét, de csakis azért, hogy nehogy totálisan elveszítsük a vezérfonalát az eseményeknek (bár még így is felmerültek bennem gondolatok közvetlen a film befejezése után, hogy egyes jelenetek vajon mit is akartak jelenteni a történetben). Persze a film végére megpróbálják a készítők összeilleszteni a történeti szálakat, amelyeket talán komoly fenntartásokkal el is lehet fogadni, de mindez azért nem oldozza fel a történeten dolgozókat az alól, hogy mindezt akárcsak egy átlagosra értékelhetné a nézője.

Sajnos sem a rendező személye (pedig hát Brian Yuznának azért voltak egészen erős filmjei), sem pedig a filmbéli szereplők nem igazán tudják megmenteni a kész filmet, bár azért azt be kell hogy valljam, hogy a speciális effekteket készítő gárda pár jelenben kimondottan erős dolgokat tudott megvalósítani, főleg ha azt nézzük, hogy a filmet egyből videos megjelenésre szánták, ezáltal pedig a költségvetése sem volt túl magas.

Összegezve egyértelműen jobbra sikeredett, mint mondjuk a széria harmadik felvonása, de csakis azért, mert a készítői egészen sokáig homályban tudták tartani a nézőit arról, hogy vajon miről is akar majd a filmjük szólni. Igencsak erős jóindulattal talán a két csillagot megérdemli tőlem a film.