2024.04.10 23:12 fankbringa Olvasottság: 252x
3

A mikrofonba zárt tragédia

Amy Winehouse élete egy jelenség volt. A film ezt a jelenséget ragadja meg, mint egy mikrofont, és harsogja bele a legfontosabb pillanatokat. Olyan érzelmekkel teli és lángolóan szenvedélyes képsorokat kapunk, ami méltó megemlékezés egy többszörös problémákkal terhelt élethez. Nehéz Amy művészetét elválasztani az életétől, hisz nemcsak énekes volt, hanem dalszerző is. Ezt az összefonódást látjuk minden jelenetben. Érzékien és határozottan vezet végig a legfontosabb állomáson a sok ikonikus sláger, amelyek betétdalokként jelennek meg a filmben, de valójában egy harsogó narrátor szerepét töltik be. A filmnek van egy íve, ahogy felvezeti az eseményeket, majd sebességbe kapcsol, és a végén a szakadék előtt egy néma sikítással hiába kapkod a fékért. Elérkezünk a történet végéhez. Bennünk marad az a sok érzelem és együttérzés, ami akaratlanul is a bőrünk alá kúszik, hogy hazacipelhessük.

Marisa Abela a filmben nagyszerűen alakította Amyt. Van egy pont, ameddig el tudott jutni, ezért volt egy kis hiányérzetem. A legnagyobb erénye a filmben viszont az, hogy megtanult Amyként énekelni, és minden jelenetben, ahol a főszereplő énekelt, pont úgy nézett ki a filmen, mintha ténylegesen a karakter énekelne a színpadon. Mindezt azután sajátította el, hogy már kiválasztották a szerepre. Ez nagyon sokat tett hozzá az élményhez. Ahogy összemosódott a színész érzelmes előadásmódja a képi világ hangulatával, úgy terjedt a szipogás a nézőtéren, mint akit megfertőzött Winehouse hagyatéka. És az az akcentus. Hatalmas pluszt adott a filmnek. A film legszebb pillanatai közé tartoznak, amikor Blake iránti szerelmét, vagy a Blake miatti csalódottságát és fájdalmát látjuk Marisán.

A mikrofonba zárt tragédia

Sam Taylor-Johnson kiválóan elkapta azt az életérzést, amit be akart mutatni. Képes megszólítani a női közönséget, képes adni a férfi közönségnek, és olyan érzésünk van, mintha a tábortűz mellett ülnénk, ahol egy ősidők óta elmesélt történetet élhetnénk át újra.

Megtámogatva Polly Morgan nagyszerű meglátásaival, a film az elején átalakul egy képregénnyé, ami hagy magában annyi statikusságot, hogy formát öltsön minden dal hatására a csodálatos díszletek világa. Köszönhetően az emberfókuszú fényképezésnek, annyira megérint minden jelenet, hogy szinte magunk előtt látjuk az utcán, mint egy buli után hazamenve, hogy a hősök köztünk járnak.

Amy nem csak egy átlagos hős volt. Ő az önmaga felvállalásának és kifejezésének teremtménye volt. A művészet, amivel megszólította az elveszett lelkeket, egyszerűen túlnőtt rajta. A film fő fókuszában ez az üzenet állt. Ez kétélű fegyver. Amellett, hogy a főhőst ismerőknek ad egy pluszt, azoknak, akik sosem ismerték Amy Winehouse-t, bizony csak egy érzelmi puzzle-t látnak, ahol a darabok egy darabig illeszkednek egymáshoz, hogy aztán a végére széthulljanak, mint egy rosszul megkomponált szobor. A film képes kiválóan elmesélni egy érzést, de nem tudja átadni azt a mélységet, ami a hírességek csarnokába repítené azt. Inkább hat koncertfilmnek vagy egy hosszú klipnek, mint egy valódi történetnek. Rami Malek is kiválóan megformálta a főhősét, de önmagában egy emberre felépíteni valamit kockázatos.

A díszletek, a környezet és a fények kiválasztása tökéletes volt. Nagyon szépen erősítette a történet hangulatát, de nem tudta oldani a képregényes érzést. Valami mindig hiányzott belőle. Valami, amitől élővé vált volna a történet. Valami, amitől a főhőseink kilépnek a mesék világának hercegi és hercegnői szerepeiből. Így csak egy emlékműsor maradt, ahol fátyolos tekintettel hallgatjuk meg az örök slágereket, és átéljük a fájdalmat, hogy 27 évesen véget ért a csoda.

Amy életében annyira erősen jelen volt az önpusztítás, az alkohol és a drog, hogy nincs az a filmes megoldás, amivel eléggé érzékeltetni lehet a teljes mélységét. Megtették, amit tudtak, ezért 16 éves kor alatt tényleg nem lehet átélni a film üzenetet. Inkább 21 felett lesz érthető teljes mélységében az Amy-jelenség.

Közösen végignézni a filmet egy olyan randiélmény, ahol közelebb kerülünk egymáshoz anélkül, hogy megszólalnánk, vagy hogy a föld alá innánk magunkat.

dráma | életrajzi | zenés

A Back to Black páratlan bepillantást nyújt Amy Winehouse gyors felemelkedésébe a hírességek közé, és az ezt követő, szintén Back to Black című, korszakalkotó albumának... több»

3