Ez egy nagyon derűs hangulatú film öregekről, nem térdcsapkodós vígjáték, hanem szívmelengető fajta, és nagyobb részben amolyan dráma.
A szereplőfelhozatal igen erős, olyan legendás, manapság ritkán látott klasszikusokkal, mint Jane Fonda, Pierre Richard vagy Geraldine Chaplin. Velük életkori kontrasztban szerepel a nebulófejű Daniel Brühl is.
Az öregek összeköltöznek, mert már mindenféle rozogaság gyötri őket, és így jobban tudnak egymásra vigyázni. Daniel Brühl meg egy fiatal kutatót alakít, aki először kutyasétáltató állást vállal, aztán be is költözik, mint segítő és bennlakó kutató. Az idős kompánia egy régi baráti társaság, ahol az egyik fószer nagy nőcsábász, még mindig ezerrel nyomja, már amennyire a szíve engedi. Borulnak is ki rendesen csontvázak a szekrényből, a szegény hozzájuk költözött néprajzos alig győzi kapkodni a fejét. Mert hát a nőcsábász arc nem csak idegen nők fejét csavargatta a régmúltban. Megtörténnek az izgalmak és drámák, de ebben a korban hamarabb jön a megbocsátás is.
Optimista idősbarát sztorit rittyentett nekünk a fiatal Stéphane Robelin, olyat, amely kicsit megrepeszti az előítéletek falait, amikkel a fiatalok a vénekre tekintenek. A téma mély és emberbarát, de nem akarja túl komolyan venni magát, a legvégére is bőven akad poén, amivel a nehéz gondolatokat oldja a rendező. Az öregek állandóan a szex körül pörögnek, és igazából csak annyiban élnek más életet, mint fél évszázaddal korábban, hogy közben már nem kettesével veszik a lépcsőfokokat. Az egyik szereplőnek igazán szép Barbie-rózsaszín a koporsója (az elején vidámabb színű koporsó ügyében fárasztott egy temetkezési vállalkozót, csak akkor még nem tudtuk, hogy erre ténylegesen belátható időn belül szükség lesz). És hogy ne csak az öregek szexuális vágyai legyenek terítéken, a kis bennlakó néprajzosnak is megjelenik a végén az álmai mesebeli nagymellű török csaja, ami jó kis bónusz poén volt.
Megfelelő érzelmi intelligenciával szerintem minden korosztály számára élvezhető a film, de igazán azok fogják értékelni, akiknek már a B oldal forog.

65 Együtt élhetnénk (2011)
Jean, a romantikus forradalmár a polgári életmód nyújtotta előnyöket élvezi. Felesége, Annie a gyerekei és az unokái szeretetéért küzd. Albert egyre szenilisebb, míg az... több»
Szereplők: Jane Fonda, Daniel Brühl, Geraldine Chaplin, Pierre Richard, Claude Rich