Sablonos vérfarkasos

2025.01.17 00:58 kabel Olvasottság: 169x

1

A Wolf Man a legegyszerűbb vérfarkasos film. Mondhatni, egy sablon, amit aztán a készítők elfelejtették érdekes irányba vinni. A filmben alig történik valami, és sajnos sem erőszak, sem horror téren nem akad itt érdekesség, egyedül pár egyedi vizuális effekt miatt tudnám ajánlani.

A sztori szerint egy család visszatér a halott nagypapa vidéki oregoni viskójába. Utazásuk hamar zátonyra fut, autójuk leragad, ahogy valami furcsa teremtmény kezdi becserkészni őket. Eredeti ötleteket nagyvonalúan mellőztek a készítők, még a szörnyek átváltozása és kinézete is nagyon visszafogott, a film inkább az emberség elvesztésére ment rá. A vérfarkasság inkább betegségként jelenik meg. Amolyan egzisztenciális dráma akart volna lenni a dolog, és ez biztos működött is volna, ha mondjuk Eggers vagy Flanagan nyúl a témához, de a Blumhouse tette. Az a stúdió, ahol annyira kifogytak a kreatív energiák, hogy tavaly egy szellemjárta medencével akartak megijeszteni minket.

A történt félszeg, ismét felbukkan a farkasos filmekben sokszor látott apa-fia konfliktus, de nem kezd ezzel semmit a rendező, nincs mögötte érzéki metafora vagy dilemma, mint a 2010-es filmben. Apukák keményen kezelik gyermekeiket, férfiak lekezelőek, és ignorálják a nőket, és farkasbőrben is csak XY kromoszómásak kerülnek, mintha a film azt akarná mondani, hogy az állati, primitív jelenlét csak a társadalom egyik felében van. De miért is? Ez nincs érdekesen kibontva, és valahogy az egész sztori semmilyen. Nem is viszi izgalmas helyekre a karaktereket, végig egy unalmas házikó körül megy a macska-egér harc, és a szereplők csak minimális dolgot tudnak meg a film során. Mintha nem lett volna elég pénz valami grandiózusabb történetre vagy több karakterre, akik farkasmenzává válhattak volna.

A nagyobb gond a szereplőkkel van, és azzal, hogy egyikük sem rokonszenves vagy szerethető. A filmben megjelenített család kimondottan antipatikus, minimális személyiség jutott ezeknek a figuráknak, így amikor bajba kerültek, csak nagyokat ásítottam. A film egyedüli érzéki jelenetei a lassan átváltozó apukával történik. Itt párszor az ő szemszögéből látjuk a világot, ami vizuálisan érdekes módon láttatta, pontosan mit is látnak lycanthrope társaink.

Az ijesztések legtöbbször tipikus jump scare dolgok, néha egy kis body horror is befigyel, de a film sosem megy el túl véres irányokba és gyilkolászásból sincs sok. Ugyanakkor a kameramunka és az ügyes beállítások és hangulatos fényhatások, valamint a történet tempója miatt sosem volt nagyon unalmas pillanat. Bár nincs nagyon eredeti mozzanata, a Wolf Man egy teljesen nézhető tucathorror. Szóval első jegyed a Nosferatura vedd, csak ha azután is horrora sóvárogsz, kezdj a Wolf Man felé kacsintgatni.

Mafabnak pedig köszönöm a lehetőséget.