A Reacher 3. évada a leglangyosabb háttértévé idén. Teregethetsz, vasalhatsz, főzhetsz, sőt nézhetsz más sorozatokat is alatta, elég, ha percenként ránézel. Alig történik bármi izgalmas, és az esetek nagy részében csak nézzük, ahogy egy hűtő méretű ember összever pár random palit, akikről azonnal kimondja a film, hogy rosszak voltak, nehogy bármi enyhén árnyalt dolog kerüljön a történetbe.
Komolyra fordítva a szót, az íróknak ideje belátni, hogy muszáj legalább pár jelenetet beletenni egy sztoriba, ahol aggódnunk kell a szereplőkért. A harmadik évadban egy pillanat sem volt, amikor igazán nagy veszélyben lettek volna hőseink, emiatt sajnos nem túl izgalmas a történet. Reacher egy force of nature figura, ő nem lehet az érzelmi központ, tehát jó mellékszereplők kellenek, akik karizmatikusak, de sebezhetőek.
A sztori szerint Reacher beépül egy maffiacégbe, hogy megtaláljanak egy takarítólányt. Hogy ez megtörténjen, számtalan biztonsági őrt és személyi védőt ölnek meg, olyanannyira, hogy egy ponton már elkezdtem sajnálni a fószereket, akiknek egyetlen vétkük az volt, hogy egy gazdag csávónak dolgoztak. Reacher nem egy izgalmas karakter, de az első évad képes volt környezetét érdekessé tenni, és a profi magánnyomozó találkozását a kisvárosi Amerika figuráival érdekessé tenni. Ezúttal nagyon nyomozás sincs, Reacher nem remekel felderítésekben vagy okos detektívmunkában, csak megy A-ból B-be, és néha szétver pár csávót, akik valahogy mindig elfelejtenek fegyvert használni, ha ránéznek.
Szerencsére ezúttal nincsenek Neagley- meg Reacher-klónok, helyükre egy no-bullshit FBI ügynök kerül, akinek annyira változtatja a személyiségét jelenetről jelenetre, hogy nem is értem, mi célja volt a sorozatnak vele, azon túl, hogy kellett egy csaj, akit Reacher megint megfektethet.
Semmi izgalom sincs a sorozatban, csak vártam, hogy végre történjen valami. Az utolsó harcot kivéve minden elég standard volt, nem igazán láttam okos jelenetet vagy kivitelezést. Lehet, a széria nem tud ennél többet? Háttérzajnak ajánlom csak.

78 Reacher - 3. évad (2025)
Reacher egy hatalmas bűnbirodalom mélyére merül, amikor megpróbál megmenteni egy beépített DEA-informátort. több»
Szereplők: Alan Ritchson, Robert Patrick, Willa Fitzgerald, Kristin Kreuk, Stephen Bogaert