Dan Trachtenberg 2022 óta építgeti a Predator-univerzumot, és eddigi munkái kifejezetten meggyőzőek voltak. A 2022 nyarán, streamingen bemutatott Préda új életet lehellt a filmes fronton rég földbe állt franchise-ba, és John McTiernan 1987-es Ragadozója óta a legjobb Predator-film lett. Idén nyáron, miközben a Préda eredményein felbuzdulva már a Tachtenberg-féle mozifilmet, a Predator: Halálbolygót vártuk, a rendező még egy animációs alkotással is kedveskedett a rajongóknak: a Predator : Gyilkosok gyilkosában régi rajongói vágyálmokat váltott valóra a Predator különböző történelmi korokba való látogatásával.
Felfokozott várakozások közé futott hát be a mozikba a Predator:Halálbolygó, ami azonban egy merőben más típusú alkotás lett, mint amire számitottunk. Dan Trachtenberg ugyanis úgy gondolta, hogy már kellőképpen megidézte a Predator eredeti szellemiségét, kegyetlenségét, vadászösztöneit a Prédában, és csúcsra járatta az erőszakot a Gyilkosok gyilkosában, ezért most egészen más nézőpontból közelít a Predatorok mítoszához, és más oldalról mutatja be azt.
Most először nem az ember a préda, sőt, egyáltalán nincsenek emberi szereplők. Főhősünk most először egy Predator. A Yautja Prime-on kezdődik a történet, ahol új Yautja klánt ismerhetünk meg, mivel ezeknek a példányoknak a külső megjelenése némileg különbözik az eddig látott Yautjákétól. Kultúrájukról megtudjuk, hogy spártai elveket alkalmaznak : a gyengébb, testileg fejletlenebb, harci képességekben esetlenebb egyedeket nem tűrik meg, sőt a klán vezetői kivégzik őket. Ez a sors várna Deckre (filmvásznon most először van neve egy Predatornak, sőt a Yautja szót is most használják először a Predatorokra), a fiatal, csenevész Yautjára is. Apja végezné ki saját kezűleg gyengesége miatt, de bátyja, Kwei közbelép, és halála előtt egy bravúros mentéssel a Genna bolygóra küldi Decket, ahol a legendás trófea, a Kallisk él. A Kallisktól még a legerősebb Yautják is félnek, így ha Deck elviszi a Kallisk fejét apjának, azzal bizonyíthatja, hogy helye van a klánban.
Az erős nyitány után Deck megérkezik a Gennára, a Halálbolygóra, mely a hangzatos cím ellenére egy goth Pandorának tűnik. Óriás, gyilkos rovarok, robbanó hernyók, sárkányszerű madarak, húsevő növények, pengeélű fű, és egyéb extrém életformák népesítik be, de humanoid faj nincs.
Deck módszeresen megmérkőzik néhány Genna-béli lénnyel, míg összetalálkozik a film másik fő attrakciójával, Thiával (Elle Fanning), a félbeszakított androiddal. A robotlány jól ismeri a Genna flóráját és faunáját, tudja, hogyan kell túlélni a bolygón, sőt azt is tudja, hol rejtőzik a Kallisk, ugyanis már túlélte a szörnnyel való találkozást, noha a lábai ott maradtak.
A Yautják nem csapátjátékosok, ezt tudjuk, Deck mégis magával viszi Thiát "eszközként", hogy az elvezesse a Kallisk fészkéhez. Innentől kezdve olyan, mintha Predator-film helyett egy Disney-beütésű, családbarát buddy movie-t néznénk.
A mogorva Deckre az úton akaratán kívül is hatással lesz a nagy dumás, cserfes, érzékenységre és empátiára programozott Thia, aki az összatartásról, a csapatszellemről, sőt a gondoskodásról és kötődésről is beszél neki. Easter egg, hogy kiderül, Thiát az Alien-franchise-ból ismert Wayland Yutani vállalat gyártotta és küldte a Gennára egy csapat más szintetikussal, köztük gonosz ikertestvérével, Tessával (Elle Fanning kettős szerepben) együtt, mégpedig pont azért, amiért Deck is jött: a Kalliskért.
Szürreális élmény a tábortűz mellett sztorikat hallgató, poénkodó, Genna-béli állatkával cukiskodó Predatort látni, de a film még éppen azon a határon egyensúlyoz, hogy nem megy át teljesen komolyan vehetetlenbe. Az 1987-es, 1990-es Predator-filmekben, illetve a Prédában még oly markánsan jelen lévő horrorvonalat viszont teljesen elengedte, akár tetszik, akár nem, ez bizony egy családbarát, sci-fi kalandfilm. Magán a Halálbolygón, a Gennán nem is hal meg senki, csupán androidokat rongálnak meg, a filmben mindössze két haláleset történik, azok is a Yautja Prime-on. Az emberi szereplők egyébiránt nem hiányoznak, nélkülük is működik a film, viszont a cserébe emberi érzéseket produkáló Predator nem lesz a keményvonalas rajongók kedvence.
Persze nagyon látványos az egész, a vásznon átsüt a Genna bolygó vad, érintetlen szépsége, Deck és a klánjabeli Yautják új dizájnja egészen jól sikerült, Deck és Thia jó párost alkotnak, az akciójelenetek látványosak, szóval önmagában nem lenne nagy baj a filmmel és a cselekménnyel, de ez már nem az a Predator-univerzum, amit eddig ismertünk. Szokatlanságával, pozitív üzenetével - miszerint ott vagyunk igazán otthon, ahol a hiányosságainkkal és a tökéletlenségünkkel együtt elfogadnak minket -, érzelmességével, humorával egy teljesen új fejezetet nyit a franchise történetében, jóval szélesebb közönséget próbál megszólítani, és leplezetlenül egy mainstream, pozitív hőssé akarja előléptetni a Predatort.
Dan Trachtenberg tehát lapot húzott a tizenkilencre és Disney-karaktert faragott a Predatorból. Hagy maga után hiányérzetet, de még abszolút nézhető. Kérdés, hogy ez csak a Yautják között különcnek tekinthető, éppen ezért számkivetett Deck története, vagy végleg ebbe az irányba fog tartani a franchise a jövőben - ahogy a Star Wars-szal is történt a Disney égisze alatt? Előbbinek, vagyis egynek elmegy, de utóbbiért, vagyis az 1987 óta felépített teljes Yautja-mítosz lerombolásáért azért kár lenne.
73 Predator: Halálbolygó (2025)
akció | horror | kaland | sci-fi
Egy fiatal Predator, akit kitaszítottak a klánjából, váratlan szövetségest talál útján egy androidban. A cél: a végső ellenfél felkutatása. több»
Szereplők: Elle Fanning, Dimitrius Schuster-Koloamatangi, Reuben de Jong, Cameron Brown, Matt Duffer
