2025.11.27 12:24 alexa84 Olvasottság: 193x
0

Tisztelgés a regény előtt

Amikor a Wicked 1.részére ültünk be a gyerekekkel, csak annyit tudtam róla, hogy az Óz, a nagy varázsló c.regényen alapul. Tetszett a plakátja, nagy durranásnak tűnt, nem volt kétséges, hogy megnézzük, pláne, hogy a kislányom egy időben minden este az Ózból meséltetett magának elalvás előtt. Az első rész látványos volt, de azért nem ájultam el tőle, és amikor a mozi végén kiírták, hogy „folytatjuk”, nem voltam benne biztos, hogy a 2.részre is jegyet váltunk...de nem bántuk meg!

Hirdetés

Mégis megtettük, talán mert elég nagy felhajtást csináltak körülötte, és ha már az első részt úgyis láttuk… (Hogy jobban képben legyünk, egy héttel a mozi előtt még egyszer megnéztük az egyest – másodszorra nem volt könnyű végigülni és sokkal terjengősebbnek éreztem, mint először.)

Tisztelgés a regény előtt

A látványvilág most is grandiózus. Gyönyörű, színes, szemkápráztató és hihetetlenül kreatív díszletek, helyszínek, minden aprólékosan kidolgozva. Pontosan ilyet várna az ember egy modernkori luxus Ózföldétől – a néző nem is győz mindent felfogni, nincs ideje elmerülni a látványban, annyira zsúfolt. Még olyan apróságokra is odafigyeltek, mint a varázsló sétapálcája: sötétzölden, játékosan, amolyan Óz-szerűen görbül a fogantyúja. Izgalmasak a tárgyak, a bútorok, és akkor még nem is említettem a hihetetlenül kreatív és a mese világához tökéletesen passzoló ruhakölteményeket, különösen Glindáét (de a mellékszereplők ruhái is nagyon szépek és érdekesek, és szemet gyönyörködtető, a zöld mennyi árnyalatát vonultatják fel Óz városában az épületeken, a jelmezekben…)

Ariana Grande egyértelműen a film központi szereplője, hősnője, jobb jelöltet nem is találhattak volna Glinda szerepére. Ariana igazi hercegkisasszonykét tipeg, libben, táncol végig a filmen csillámos, habos-babos ruháiban. Gyönyörű, bájos, cuki: kislányok igazi valóra vált álma. 

A színésznő/énekesnő egy született díva a szó szoros és pozitív értelmében. Én még nem láttam róla olyan videót, ami rossz színben tüntette volna fel. Természetes(nek tűnik), közvetlen, kedves és a lényeg: olyan hangja van, amivel bárkit leénekel a bolygóról. Ez sajnos a szinkronizált változatból nem nyilvánvaló, ezért érdemes a youtube-on rákeresni jelenetekre, dalokra eredetiben és megtapasztalni, milyen játszi könnyedséggel és eleganciával ugrál Ariana oktávokat, miközben a magyar énekhangja (miközben kétség sem fér az ő szakértelméhez, tehetségéhez sem) erősen feszegeti a határait.

(Még egy kis kitérő Arianához: szomorú, amit mostanában művelnek vele és főszereplőtársával a közösségi médiában. Minden szem a testükre és a kapcsolatukra szegeződik, és mindenki úgy fröcsög róla, ahogy kedve hozza. Persze, a hírességek elméletileg „vállalják”, hogy a rivaldafénybe kerülve még több ember ítélkezhet felettük, és ezt hozta a modern világ, de attól ez még nem jó. Tele a net az emberek mocskával.)

De visszakanyarodva a filmhez, a végére hagytam, ami a látványon túl a legjobban megfogott. Mi, ugye, ismertük a regényt, és így izgalmas csemege volt a második részben végre felfedezni a könyv fontos szereplőit. Nagyon ügyesen kitalálták, hogyan szőjék őket bele a filmbéli történetbe. Bizonyos szereplők nem pusztán megjelennek, hanem sokkal hangsúlyosabbá válnak, többet tudunk meg róluk, mint amennyit Frank Baum megírt. Ezt nevezem igazi tisztelgésnek a könyv előtt – nem pusztán megjelenítették az ott leírtakat, hanem megálmodták a teljesebb, mélyebb háttértörténetet. Minden fontos szereplő és történés benne van a filmben is, de egész más megvilágításban: egy kacér játékra hív bennünket a film: rendben, hogy Glinda a jó boszorkány, de biztos ez? A bádogembernek nincs szíve, de miért is? Hogyan is halt meg Elphaba?

Különösen ajánlom megnézésre azoknak, akik már ismerik a regényt, mert így a filmmel összefonódva egy teljes élménnyé válik a két műalkotás. Enélkül elhiszem, hogy valaki csak egy giccstengert fog látni a képernyőn.

akció | családi | dráma | fantasy | kaland | musical

SkyShowtime (2026.06.20.)

Elphaba (Cynthia Erivo), akit a keleti gonosz boszorkányként démonizáltak, száműzetésben él Óz birodalmának erdeiben. Miközben rejtőzködik, tovább küzd a szabadságért és az... több»

0