Johannes Roberts neve nem mindenkinek cseng ismerősen, pedig meglehetősen termékeny rendező. Rendezett már home invasion slashert (Hívatlanok 2.), cápás filmeket (47 méter mélyen, 1-2. rész), és még egy A kaptár rebootot is (A kaptár: Raccoon City visszavár). Most pedig egy '80-as éveket idéző állathorrorral jelentkezik, melyben egy házikedvencként tartott, megvadult főemlős rendez vérfürdőt a gazdái baráti körében.
Horrorműfaji szempontból az Ősi ösztön nem forradalmi, inkább a hagyományos állathorror késői visszhangja. Nem emeli új szintre a zsánert, de emlékeztet arra, miért működik még mindig: az irányíthatatlan természet és az emberi felelőtlenség ütközése elemi félelmeket mozgat meg. Kár, hogy a film nem mert mélyebbre ásni ebben a témában.
A sztori semmi újat nem kínál. "Bulizó tinik egy elszigetelt helyen" - alaphelyzet, végtelenül sablonos, és a karakterek is inkább funkcionálisak, mint valódi személyiségek. Van a felelőtlen hedonista, a józanabb „final girl”-jelölt, konfliktusban lévő testvérpár – de egyikük neve sem marad meg, és mindannyian pontosan addig élnek, ameddig a műfajlogika engedi. Ez nem feltétlenül baj egy slasherben, itt azonban a film láthatóan többet szeretne mondani, mint amennyit a szereplői elbírnak.
A brutalitás kezelése szintén erősen B-horroros. A támadások nem elég feszültek, a helyzet nem elég komplikált, és a házon belül is egyetlen helyszínen, egy medencében töltik a szereplők a játékidő nagy részét. Ez az erőszakábrázolás a grindhouse-hagyományokra emlékeztet, csak épp steril, modern csomagolásban. A vér és az agresszió sokszor inkább funkcionális, mint katartikus – nem sokkol, hanem kipipál egy műfaji kötelezettséget.
Ben figurája viszont érdekes ebből a szempontból. Ő tipikus B-horror-szörny, akit egyetlen, könnyen kommunikálható szabály mozgat: veszélyes, kiszámíthatatlan, és meg kell állítani. Ugyanakkor a film időnként megpróbál empátiát ébreszteni iránta, ami már inkább egy mélyebb horror ambíciója lenne. Ez a kettősség – szörny és áldozat egyszerre – izgalmas lehetne, de itt inkább széttartóvá teszi az összképet.
A rendezés legnagyobb problémája az, hogy Roberts nem dönt: exploitation horrort akar, vagy komolyabb, ösztönökről és ember–állat viszonyról szóló allegóriát. Ennek következtében a film hangulata ingadozik. A suspense-es jeleneteket gyakran túlmagyarázott dialógusok törik meg, a brutálisabb pillanatok pedig sokszor váratlanul, de nem feltétlenül hatásosan érkeznek. A tempó középtájon érezhetően leül, mintha a forgatókönyv sem tudná, hogyan töltse ki a játékidőt az elkerülhetetlen összecsapásig. Ben mint „főszereplő” paradox módon a film legérdekesebb figurája – benne valóban van tragikum, és egy-egy pillanatban felvillan az a gondolat, hogy nem puszta szörnyeteg, hanem egy emberi döntések, emberi felelőtlenség által tönkretett állat. De abszolút semmi társadalomkritikát nem fogalmaz meg a film.
Összességében az Ősi ösztön nem kifejezetten jó film, de nem is totális kudarc. Jól néz ki, van néhány jó pillanata, és Ben karakterében több rejlik, mint amit a forgatókönyv kihasznál. Egy erősebb írással és következetesebb rendezői vízióval emlékezetes horror válhatott volna belőle – így azonban megmarad egy jobb sorsra érdemes, de elfuserált darabnak.
68 Ősi ösztön (2026)
Lucy hazatér az egyetemről, és újra találkozik családjával, köztük Bennel, a csimpánz házi kedvencükkel. Egy medencés buli során Ben veszettséget kap, és agresszívvé... több»
Szereplők: Troy Kotsur, Johnny Sequoyah, Jessica Alexander, Victoria Wyant, Gia Hunter
