![]()
Egy Názáreti Jézus nevű embert valóban keresztre feszítettek Jeruzsálemben a Golgota hegyen, Kr.u. 30-ban. Ez történelmi tény, és nem hitbéli kérdés. Az is tény, hogy a római helytartó, Poncius Pilatus azért hozta meg döntését Jézus megkínzásáról és megfeszítéséről, mert a jeruzsálemi zsidók és Kajafás főrabbi erre kérték. Megtörtént a Passió, vagyis Jézus elfogatása, elítélése, megkorbácsolása, megkínzása, majd megfeszítése.
Mel Gibson 2004-es drámája tényszerűen, nyersen, valósághűen és szemléletesen mutatja végig Jézus szenvedését azon a bizonyos napon. Számomra megdöbbentő volt látni, hogy mennyi szenvedést kellett kiállnia még a keresztre feszítése előtt. A korbácsolás önmagában borzalmas jelenet, hiszen a végére merő vér lesz az egész teste. Kérdéses, hogy kibírhat-e egyáltalán egy ekkora kínzást az emberi test. Egy orvos barátom szerint nem, már csak a hatalmas vérveszteség miatt sem.
![]()
A bibliai Újszövetség vagy eltúlozta a Passiót, vagy Jézus emberi teste valamiféle felsőbb erőt kaphatott a túléléshez, noha a Szentírásban egyértelműen emberként szerepel (feltámadásáig). Egy átlagember 5 liter vérrel rendelkezik, amiből maximum másfél liter veszteség élhető még túl. De már ekkora veszteséggel sem képes felcipelni senki ezt követően egy 30-40 kilós keresztfát egy hegy tetejére. Márpedig Jézus ezt tette. Álláspontom szerint, bár a film valóban a Biblia betű szerinti hűségével idézi meg a Passiószenvedést Jim Caviezel alakításában, maga a Passió túlzás. Értékelésem a filmre négy csillag, mert döbbenetes alkotás.
82 Passió (2004)
Mel Gibson Jézus Krisztus életének utolsó tizenkét óráját dolgozza fel. A brutalitása miatt igen sokat vitatott alkotás soha nem látott módon jenelíti meg a Megváltó... több»
Szereplők: Monica Bellucci, Jim Caviezel, Claudia Gerini, Sabrina Impacciatore, Luca Lionello

