A hegyi doktor tipikusan az a sorozat, ami nem akar többnek látszani annál, ami és talán pont ezért működik ennyire jól. Bár mára már kissé túlnyújtottnak érződik, még mindig van benne valami szerethető stabilitás és emberközeliség, ami miatt könnyű újra és újra visszatérni hozzá.
A sorozat egyik legnagyobb erőssége, hogy meglepően életszerű történeteket mesél el. Nem csak a betegségekre vagy az orvosi esetekre koncentrál, hanem arra is, hogyan hatnak ezek az emberek kapcsolataira, családjára vagy mindennapjaira. Sokszor pont azok a részek működnek a legjobban, amikor nem maga a diagnózis a lényeg, hanem az érzelmi háttér mögötte. Martin Gruber karaktere emiatt sokkal több egy egyszerű „tévés dokinál”.
Hans Sigl kifejezetten jól hozza azt a figurát, aki egyszerre magabiztos szakember és teljesen esendő ember. Van benne nyugalom, empátia és egy kis makacsság is, amitől hitelesnek érződik. Nem steril hős, hanem valaki, aki ugyanúgy hibázik, konfliktusokba keveredik és próbál helytállni a magánéletében is.
És talán pont emiatt működik ennyire jól a családi szál is. A Gruber család néha már szinte komikusan kaotikus, folyamatosak a konfliktusok, a félreértések és a drámák, mégis minden évadban fontos szerepet kapnak. Ettől lesz a sorozat több egyszerű kórházas epizódoknál: nem csak a betegekről szól, hanem egy egész közösségről és családról, akik minden nehézség ellenére összetartanak.
Persze ennyi évad után már érződik némi ismétlődés, és vannak történetszálak, amiket talán régen el kellett volna engedni. De A hegyi doktor még így is megőrzött valamit abból a ritka hangulatból, ami ma egyre kevesebb sorozatban van jelen: nyugodt tempót, emberi történeteket és olyan karaktereket, akikhez könnyű kötődni.
#horrorraakadva
