A magyar filmgyártás nem jeleskedik thrillerekben, működő pszichológiai horrorra sem nagyon tudnék példát mondani, pláne olyanra, mely egészen lezárásáig tovább és tovább csavarodik. Egészen mostanáig. Az Itt érzem magam otthon sikeresen hozza pont ezt fajta feszültséget. Egy karakterközpontú, többszintes narratíva ez, mely bátran nekünk szegez kényelmetlen kérdéseket és meri nem várt helyekre mélyíteni figuráit. Bár története inkább szimbolikus, nem fordul át kibogozhatatlan művészkedésbe és feszes tempója egy percre sem engedett el.
Ritát hazafelé sétálás közben elrabolják. Egy ablak nélküli szobában megkötözve ébred, felette egy ijesztő mosolyú férfi áll, aki azt mondogatja neki, hogy ő bizony Árpád Szilvi, a család elcsatangolt lánya. A férfi nem tűr ellentmondást, elmondja, csak akkor találkozhat igazi családjával, ha elfogadja új identitását. Ritának nem sok lehetősége maradt, vagy részt vesz a színjátékban vagy elnyomott marad.
Nem kell félni, a cselekmény nem áll meg az áldozati szerepkör legegyszerűbb bemutatásánál, a film folyamatosan izgalmasabb és vadabb vizekre evez és számos apróbb meglepetést is tartogat. Cselekménye allegóriává alakul át, de pontos jelentését és megoldását nem köti az orrunkra. Unatkozni nem nagyon lehet, hisz az eszeveszett tempóban mozgó történet alig áll meg lélegzetet venni, csak egyre mélyebbre ás a láthatatlan viszonyrendszereink világában. Valahol Yorgos Lanthimos és Jordan Peele történeteire hajaz, de szürrealitását befogadhatóbban tálalja és karakterei emberközelibbek.
A film után hosszan beszélgettünk a jelenetek szimbolikájáról, és hamar kiderült, hogy nagyon más következtetést vontunk le a látottak alapján. Olyan témák, mint a családi hierarchia, generációs átok vagy vallási fanatizmus remek absztrakcióként jelennek meg. A film kitér predesztinációra, valamint életcél mibenlétére és nem csak meglobogtatja ezeket a témákat, hanem látszik, hogy van is elképzelése ezek szerepéről és alakulásáról. A társadalmi ranglétrákkal játszó narratíva pedig pár meglepően sötét jelenetnek is teret ad. Hazai filmet nézünk, így természetesen egy pesszimista szemléletet kapunk, ami talán rossz szájízt hagyhat a nézőben, de sajnos a valóság is inkább ezt a forgatókönyvet követi. Azok vagyunk, amivé alakítjuk magunkat.
A filmet Lovas Rozi és Molnár Áron viszi el a hátán. Kettejük játéka és kémiája egész jól működik, a kényelmetlen, magyarfilmes hatás csak ritkán jön elő. Lovas Rozi könnyen hozza a kilátástalan, kiút nélküli figurát és tetszett, hogy karaktere talpraesett és kemény maradt. Molnár Áronnal szerintem a közösségi médiában mindenki találkozhatott már, kellett idő, de a film végére már nem populistaként tekintettem rá, hanem egy kellemesen bőr alá mászó, rétegelt figurát láttam benne, akiben a történet valódi feszültsége bújt meg.
Túl nagy meglepetések nincsenek ebben a történetben, a felvezetés mélyül ugyan, de a történet csak egy irányba gurulhat és erről az útról nem is tér le. Bár elég kiszámítható, lezárása kellemesen katartikus, még ha szomorú korkép is világunk és országunk állapotáról. Remek beszélgetésindító film ez, és annyi témakört érint, hogy garantált, hogy mindenki mást fog kihúzni belőle. Az utóbbi idők gyengébb magyar produkciói után igazi felüdülés volt valami izgalmasat nézni.
#premiervadasz
73 Itt érzem magam otthon (2026)
Egy fiatal nőt, Ritát egy ismeretlen család elrabolja az utcán. A gyanús Árpád család lakásában tér magához, és makacsul azt állítják, hogy ő valójában Szilvi, a rég... több»
Szereplők: Lovas Rozi, Gryllus Dorka, Molnár Áron, Zsurzs Kati, Szervét Tibor
